Gefunden 112 Ergebnisse für: Évig

  • Ha az kétszer ezer évig élne is, de nem volna örömére, akkor nem ugyanoda jut mind a kettõ? (Prédikátor könyve 6, 6)

  • Ha sok évig él is az ember, örüljön mindegyiknek, és gondoljon arra, hogy sok lesz a sötétség napja. Minden, ami következik, hiábavalóság! (Prédikátor könyve 11, 8)

  • Az elpusztított országok sorában Egyiptom is pusztasággá válik. Városai negyven évig romhalmazok lesznek a többi lerombolt város között. Szétszórom az egyiptomiakat a népek közé, és szétszélesztem õket az országokba. (Ezekiel könyve 29, 12)

  • Uralkodásának elsõ esztendejében, én, Dániel, megértettem a szent könyvekbõl, hogy annyi évnek kell elmúlnia, amennyit az Úr Jeremiás próféta által elõre megmondott, vagyis hogy Jeruzsálem pusztulása hetven évig tart. (Dániel könyve 9, 2)

  • Sõt, szobraikkal, drága edényeikkel, ezüstjükkel és aranyukkal együtt még isteneiket is Egyiptomba hurcolja, fogságba. Azután néhány évig nyugton hagyja észak királyát. (Dániel könyve 11, 8)

  • Volt egy Áser törzsébõl való, Anna nevû prófétaasszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével lánysága után, (Lukács evangéliuma 2, 36)

  • Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van annyid, hogy sok évig elég! Pihenj, egyél, igyál, s élj jól! - (Lukács evangéliuma 12, 19)

  • De az így válaszolt: Uram, hagyd még egy évig! Körülásom és megtrágyázom, (Lukács evangéliuma 13, 8)

  • Amikor rátalált, magával vitte Antióchiába. Egy egész évig ott maradtak az egyházban, és rengeteg embert tanítottak. Elõször Antióchiában nevezték el a tanítványokat keresztényeknek. (Apostolok Cselekedetei 11, 26)

  • Ott maradt hát másfél évig, és hirdette az embereknek az Isten szavát. (Apostolok Cselekedetei 18, 11)

  • negyven évig, amiket tettem. E néptõl viszolyogtam és azt mondtam: Tévelygõ szívûek ezek, utaimat nem ismerték meg. (Zsidóknak írt levél 3, 10)

  • Rajta, kik mondjátok: "Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott maradunk egy évig, kereskedünk és nyerészkedünk", (Szent Jakab levele 4, 13)


“Quanto mais te deixares enraizar na santa humildade, tanto mais íntima será a comunicação da tua alma com Deus”. São Padre Pio de Pietrelcina