Gefunden 89 Ergebnisse für: Kapott

  • Jött az is, aki két talentumot kapott, s így szólt: Uram, két talentumot adtál, nézd, másik kettõt szereztem. - (Máté evangéliuma 25, 22)

  • Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Ez így beszélt: Uram, tudtam, hogy kemény ember vagy. Aratsz, ahol nem vetettél, és gyûjtesz, ahol nem szórtál. (Máté evangéliuma 25, 24)

  • Jézus kísérõi közül az egyik kardjához kapott, kirántotta, a fõpap szolgájára sújtott és levágta a fülét. (Máté evangéliuma 26, 51)

  • Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektõl, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. (Lukács evangéliuma 2, 26)

  • De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élõ özvegyasszonyhoz. (Lukács evangéliuma 4, 26)

  • Aki azonban nem ismeri s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak. (Lukács evangéliuma 12, 48)

  • Ezzel a körülállókhoz fordult: Vegyétek el tõle a minát, és adjátok oda annak, aki tíz minát kapott. (Lukács evangéliuma 19, 24)

  • Gondoljatok a tõlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. (János evangéliuma 15, 20)

  • Júdás kapott egy csapat katonát, és a fõpapoktól és a farizeusoktól pedig szolgákat, és kiment velük, lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve. (János evangéliuma 18, 3)

  • Nem akadt köztük szûkölködõ, mert akinek földje vagy háza volt, eladta, és az érte kapott pénzt elhozta, (Apostolok Cselekedetei 4, 34)

  • majd evett és erõre kapott. Néhány napig ottmaradt Damaszkuszban a tanítványokkal, (Apostolok Cselekedetei 9, 19)

  • Ez a kapott parancs értelmében a belsõ börtönbe zárta õket, és a lábukat kalodába szorította. (Apostolok Cselekedetei 16, 24)


“Lembre-se de que os santos foram sempre criticados pelas pessoas deste mundo, e puseram sob seus pés o mundo e as suas máximas .” São Padre Pio de Pietrelcina