Gefunden 14 Ergebnisse für: szárnya

  • A kerubok szárnya fölfelé legyen széttárva, hogy szárnyukkal befödjék az engesztelés tábláját, az arcuk pedig forduljon egymás felé. A kerubok arca tekintsen az engesztelés táblájára. (Kivonulás könyve 25, 20)

  • A kerub egyik szárnya 5 könyöknyi volt, és 5 könyöknyi volt a kerub másik szárnya is, így szárnyai egyik végétõl a másikig 10 könyöknyit tettek ki. (Királyok I. könyve 6, 24)

  • A kerubokat a templom legbelsõ részébe állította; úgy terjesztették ki szárnyaikat, hogy az egyik (kerub) egyik szárnya az egyik falhoz ért, a másik kerub másik szárnya meg a másik falhoz. A térség közepén is összeértek szárnyaik. (Királyok I. könyve 6, 27)

  • A kerubok szárnyainak teljes hossza húszkönyöknyi volt: az elsõnek az egyik szárnya öt könyök volt, és az épület faláig ért, a másik, szintén ötkönyöknyi, szárnya meg a második kerub szárnyát érintette. (Krónikák II. könyve 3, 11)

  • A második kerubnak az egyik szárnya hasonlóképpen öt könyök volt, és az épület faláig ért; a másik szárnya - szintén öt könyök hosszúságban - az elsõ kerub szárnyáig ért. (Krónikák II. könyve 3, 12)

  • Azután a papok bevitték az Úr szövetségének ládáját a helyére, a templom belsõ helyiségébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnya alá. (Krónikák II. könyve 5, 7)

  • Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettõvel befödték arcukat, kettõvel befödték lábukat, s kettõvel lebegtek. (Izajás könyve 6, 2)

  • Mindegyiknek négy arca és mindegyiknek négy szárnya volt. (Ezekiel könyve 1, 6)

  • Az egyiknek a szárnya összeért a másikéval. Amikor mentek, nem fordultak meg, hanem mindegyik egyenesen haladt. (Ezekiel könyve 1, 9)

  • Szárnyaik felül ki voltak terjesztve. Két szárnya mindegyiknek összeért, kettõ meg a testüket födte. (Ezekiel könyve 1, 11)

  • Mindegyiknek négy arca és négy szárnya volt, s emberi kézhez hasonló valami volt a szárnya alatt. (Ezekiel könyve 10, 21)

  • Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat és megkövezed, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyûjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyûjti csibéit, de nem akartátok. (Máté evangéliuma 23, 37)


“Peçamos a São José o dom da perseverança até o final”. São Padre Pio de Pietrelcina