1. A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad.

2. Nagy ujjongással töltöd el õket, kitörõ örömet adsz nekik. Úgy örülnek majd színed elõtt, ahogy aratáskor szoktak örülni, s ahogy akkor örülnek, amikor a zsákmányt osztják.

3. Mert terhes igáját, a vállára nehezedõ rudat, sanyargatója botját összetöröd, mint Midián idejében.

4. Mert minden harcban viselt sarut, minden vérben forgatott ruhát elégetnek, s tûznek lesz martaléka.

5. Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az õ vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erõs Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme.

6. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet megerõsít és megszilárdít a jog és az igazság által. Mostantól mindörökké ezt teszi a Seregek Urának féltõ szeretete.

7. Az Úr kimondta Jákobra a szót, és az utol is érte Izraelt:

8. Az egész nép megérti, Efraim és Szamaria lakói. Gõgjükben és szívük kevélységében így beszéltek:

9. "A téglaépületek leomlottak, majd kockakövekbõl építjük fel újra. A vadfügefákat kivágták, majd cédrusfákat ültetünk helyükbe."

10. Ám az Úr felvonultatja e nép ellen az ellenségeit, ellenfeleit fölkelésre szítja;

11. kelet felõl Arámot, nyugat felõl a filiszteusokat, és teli szájjal felfalják Izraelt. De ezzel még nem csillapult le a haragja, keze továbbra is ki van nyújtva.

12. De a nép nem tért meg ahhoz, aki lesújtott rá, és nem kereste a Seregek Urát.

13. Ezért az Úr levágta Izraelrõl egy nap a fejet és a farkot, a pálmaágat és a nádszálat.

14. [Az elõkelõk és a tekintélyesek - ezek a fej, a hamis próféták meg a farok.]

15. E nép vezetõi tévútra tértek, s akiket vezettek, eltévelyedtek.

16. Ezért nem fogja kímélni az Úr az ifjakat, s nem könyörül meg az árvákon és özvegyeken. Mert valamennyi istentelen és gonosz, és minden száj ostobaságot beszél. De ezzel még nem csillapult le a haragja, keze továbbra is ki van nyújtva.

17. Mert az istentelenség lángra kapott, mint a tûz, megemészti a bogáncsot és a gazt, felgyújtja a sûrû erdõt, úgyhogy magasra csap fel a füstje.

18. A Seregek Urának haragjától lángba borul a föld, és a nép a tûz martaléka lesz. Senki sem kíméli embertársát, mindenki a másik ember húsát eszi.

19. Jobbról szel, de éhen marad, balról harap, mégse lakik jól.

20. Manassze Efraimot falja, Efraim Manasszét, aztán mindketten Júdának esnek. De ezzel még nem csillapult le a haragja, keze továbbra is ki van nyújtva.





“Quando Jesus vem a nós na santa comunhão, encontra alegria em Sua criatura. Por nossa parte, procuremos Nele a nossa alegria.” São Padre Pio de Pietrelcina