1. Aki féli az Urat, azt nem éri balsors, ha kísértést szenved, kisegíti belõle.

2. Nem okos az, aki gyûlöli a törvényt, s aki nem tartja meg, olyan, mint a hajó a viharban.

3. Az értelmes ember bízik a törvényben, mint orákulumra, ráhagyatkozik.

4. Készülj beszédedre: szívesen hallgatnak; foglald össze a tant, azután adj választ.

5. Mint a kocsikerék, olyan a balga észjárása, okoskodása meg, mint egy forgó tengely.

6. A gúnyos barát olyan, mint a túltáplált ló: nyerít, akárki ül is a hátára.

7. Az egyik nap miért különb a másiknál, hisz a Napból árad minden fény az évben?

8. Az Úr bölcsessége osztotta el õket, õ tett különbséget idõk s ünnepek közt.

9. Néhányat fölemelt és szentnek nyilvánított, a többit meg a köznapok sorába iktatta.

10. Minden ember agyagból való, mert a föld porából teremtetett Ádám.

11. De nagy bölcsességgel az Úr megkülönböztette, és sokféle útra indította õket.

12. Némelyeket megáldott és fölemelt, megszentelt és maga mellé vett. Másokat átokkal sújtott, s megalázott, elkergette õket a helyükrõl.

13. Amilyen az agyag a fazekas kezében - tetszése szerint gyúrhatja és formálhatja -, olyan az ember is a Teremtõ kezében: igazságossága szerint fizet neki.

14. A rosszal a jó áll szemben, s a halállal az élet, az igaznak a bûnös az ellentéte.

15. Ha a Magasságbeli mûveire nézel: párosával vannak egymás ellenében.

16. Mint aki vincellér után szõlõt böngész, úgy törtem magamat én is szüntelenül.

17. Isten áldásával elõrehaladtam, s tele lett a sajtóm, mint a vincelléré.

18. Lássátok, hogy nemcsak magamért fáradtam, hanem mindazokért, akik okulni vágynak.

19. Hallgassatok hát rám, ti népnek nagyjai, akik a gyülekezet élén álltok, figyeljetek!

20. Fiúnak, asszonynak, testvérnek, barátnak magad felett ne adj hatalmat, míg csak élsz; vagyonodat ne add oda egyiknek se, nehogy majd neked kelljen tõlük kérned.

21. Ameddig csak élsz és lehelet van benned, ne engedd át helyed senki másnak.

22. Mert jobb, ha fiaid jönnek hozzád kérni, mint hogy neked kelljen lesned a fiaid kezét.

23. Bármit teszel is, mindig te légy az úr, és tekintélyeden folt sose essék.

24. Amikor betelik napjaidnak száma, halálod óráján oszd szét örökséged.

25. Széna, bot és teher - ez kell a szamárnak, a rabszolgának kenyér, fenyítés és munka.

26. Adj a rabszolgának munkát, s nyugalmad lesz, ha szabaddá teszed a kezét, szabadulást keres.

27. Az iga és gyeplõ meghajtja a nyakat, a rossz rabszolgának kaloda s verés kell.

28. Szorítsd hát munkára, hogy ne tétlenkedjék, mert a tétlenkedés sok gazságra tanít.

29. Állítsd munkába, hiszen arra való, és ha nem fogad szót, verd lábát bilincsbe.

30. De senkivel szemben ne essél túlzásba, és ne tégy olyat, amihez nincs jogod.

31. Ha egy rabszolgád van, vedd úgy, mint magadat, mert hiszen a saját véreddel szerezted.

32. Ha egy rabszolgád van, bánj vele testvérként, hisz szükséged van rá, éppúgy mint magadra.

33. Ha rosszul bánsz vele és megszökik tõled, milyen úton-módon találod meg újra?





A firmeza de todo o edifício depende da fundação e do teto! São Padre Pio de Pietrelcina