1. Ekkor Isten megemlékezett Noéról és minden vadállatról, minden háziállatról, ami vele volt a bárkában. Isten szelet támasztott a föld felett, mire a víz apadni kezdett.

2. A mélységek forrásai és az ég csatornái bezárultak: az esõ megszûnt esni az égbõl,

3. és a víz lassan elapadt, a földön.

4. Százötven nap elteltével a víz visszahúzódott, s a hetedik hónapban, a hónap 17. napján a bárka megállt az Ararát hegyén.

5. A víz a tizedik hónapig egyre jobban leapadt, s a hónap elsõ napján feltûntek a hegycsúcsok.

6. Negyven nap elteltével Noé kinyitotta a bárka ablakát, amit csinált,

7. s kiengedett egy hollót. Az ide-oda röpdösött, amíg a víz fel nem száradt a földrõl.

8. Azután kiengedett egy galambot, hogy lássa, vajon a víz visszahúzódott-e már a föld színérõl.

9. De a galamb nem talált helyet a lába számára, ezért visszatért a bárkába, mivel még víz állt az egész földön. Õ kinyújtotta kezét, megfogta, és bevitte magához a bárkába.

10. Még várt további hét napot, és újra kiengedett egy galambot.

11. A galamb este visszatért hozzá, és íme, friss olajágat tartott a csõrében. Ebbõl megtudta Noé, hogy a víz eltûnt a földrõl.

12. Újabb hét napig várt, és ismét kiengedett egy galambot, de ez már nem tért vissza hozzá.

13. Noé 600. életévében, az elsõ hónapban, a hónap elsõ napján felszáradt a víz a föld színén. Ekkor Noé félretolta a bárka fedelét, körülnézett, s íme, a föld felszíne szikkadt volt.

14. A második hónapban, a hónap 27. napján a föld száraz volt.

15. Ekkor Isten szólt Noéhoz:

16. "Szállj ki a bárkából: te, a feleséged, a fiaid és fiaidnak feleségei.

17. Minden élõlény, amely veled van, a madarak, az állatok, a földi csúszómászók menjenek ki, nyüzsögjenek a földön, legyenek termékenyek és szaporodjanak el a földön."

18. Noé kiszállt fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel.

19. Minden vadállat, minden háziállat, minden madár, minden földi csúszómászó kijött a bárkából, egyik fajta a másik után.

20. Noé oltárt épített az Úrnak. Aztán fogott minden tiszta állatból és tiszta madárból, s égõáldozatot mutatott be az oltáron.

21. Amikor az Úr megérezte a jó illatot, így szólt magában: "Az ember miatt nem átkozom meg többé a földet, hiszen az emberi szív vágya ifjúkorától kezdve hajlik a rosszra. Nem törlök el még egyszer minden élõlényt, ahogy megtettem.

22. Mostantól fogva, amíg a föld áll, nem szûnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka."





“Enquanto estivermos vivos sempre seremos tentados. A vida é uma contínua luta. Se às vezes há uma trégua é para respirarmos um pouco.” São Padre Pio de Pietrelcina