Found 1833 Results for: õket

  • Bírák elé állítva így vádolták õket: "Ezek a zsidó emberek zavart keltenek városunkban, (Apostolok Cselekedetei 16, 20)

  • A nép is ellenük fordult. A bírák lehúzatták róluk a ruhát, és megvesszõztették õket. (Apostolok Cselekedetei 16, 22)

  • Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették õket, s megparancsolták az õrnek, hogy jól vigyázzon rájuk. (Apostolok Cselekedetei 16, 23)

  • Ez a kapott parancs értelmében a belsõ börtönbe zárta õket, és a lábukat kalodába szorította. (Apostolok Cselekedetei 16, 24)

  • Pál és Szilás éjfélkor imádkoztak és zsoltárt énekelve dicsõítették az Istent, a foglyok meg hallgatták õket. (Apostolok Cselekedetei 16, 25)

  • aztán kivezette õket s megkérdezte: "Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek?" (Apostolok Cselekedetei 16, 30)

  • Az pedig még akkor magához vette õket, éjszaka kimosta sebeiket, s rögtön megkeresztelkedett, hozzátartozóival együtt. (Apostolok Cselekedetei 16, 33)

  • Aztán házába vezette õket, asztalt terített nekik, s örült egész háza népével, hogy az Isten híve lett. (Apostolok Cselekedetei 16, 34)

  • odasiettek, kikísérték õket, kérve, hogy hagyják el a várost. (Apostolok Cselekedetei 16, 39)

  • Ám a zsidók irigységükben összeszedték a börtöntöltelék népséget, és csõdületet támasztva felizgatták a várost. Felvonultak Jázon háza elé, és megkísérelték, hogy a nép elé vezessék õket. (Apostolok Cselekedetei 17, 5)

  • De nem találták meg õket, ezért Jázont néhány testvérrel együtt a városi elöljárók elé hurcolták, s közben ezt kiabálták: (Apostolok Cselekedetei 17, 6)

  • Elõbb biztosítékot kértek Jázontól és a többiektõl, s csak akkor bocsátották õket szabadon. (Apostolok Cselekedetei 17, 9)


“No juízo final daremos contas a Deus até de uma palavra inútil que tenhamos dito.” São Padre Pio de Pietrelcina