Found 311 Results for: Krisztus

  • Sõt ezenfelül még dicsekszünk is az Istenben Urunk, Jézus Krisztus által, aki megszerezte nekünk a kiengesztelõdést. (Rómaiaknak írt levél 5, 11)

  • Mert ha egynek bûnbeesése következtében egy miatt uralomra jutott a halál, mennyivel inkább uralkodnak az egy Jézus Krisztus által az életben azok, akik a kegyelem és megigazulás bõséges ajándékát kapják. (Rómaiaknak írt levél 5, 17)

  • hogy amint a halálban uralkodott a bûn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulás által a kegyelem is, Urunk, Jézus Krisztus által. (Rómaiaknak írt levél 5, 21)

  • Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az õ halálában keresztelkedtünk meg? (Rómaiaknak írt levél 6, 3)

  • A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsõsége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk. (Rómaiaknak írt levél 6, 4)

  • Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. (Rómaiaknak írt levél 6, 9)

  • Éppígy, testvérek, Krisztus testében ti is meghaltatok a törvénynek, hogy ahhoz tartozzatok, aki feltámadt a halálból. Ezért most teremjünk gyümölcsöt Istennek. (Rómaiaknak írt levél 7, 4)

  • Hála az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által! Értelmemmel tehát Istennek szolgálok, de testemmel a bûn törvényének. (Rómaiaknak írt levél 7, 25)

  • Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek. (Rómaiaknak írt levél 8, 1)

  • Hiszen a lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bûn és a halál törvényétõl. (Rómaiaknak írt levél 8, 2)

  • De ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akikben nem lakik Krisztus Lelke, azok nem az övéi. (Rómaiaknak írt levél 8, 9)

  • Ha Krisztus bennetek van, jóllehet a test a bûn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él. (Rómaiaknak írt levél 8, 10)


“Que Nossa Senhora nos obtenha o amor à cruz, aos sofrimentos e às dores.” São Padre Pio de Pietrelcina