1. Akkor Efraim emberei így szóltak Gedeonhoz: "Mi volt a szándékod azzal, hogy minket nem hívtál meg, amikor Midián ellen vonultál?" És keményen beszéltek vele.

2. Õ így válaszolt nekik: "Mit tettem én hozzátok képest? Nem több-e, amit Efraim böngészett, mint amit Abiezer szüretelt?

3. Az Úr kezetekbe adta Midián fejedelmeit, Orebet és Zebet. Össze lehet-e hasonlítani az én tettemet azzal, amit ti vittetek végbe?" E szavakra lecsillapult haragjuk.

4. Gedeon eljutott a Jordánhoz és átkelt rajta. De maga is, a vele tartó háromszáz ember is elcsigázott volt és éhes.

5. Így szólt tehát a szukkoti emberekhez: "Kérlek benneteket, adjatok kenyeret ezeknek az embereknek, akik velem tartanak, mert kimerültek, és én Zebachot és Szalmunnát üldözöm, Midián királyait."

6. Szukkot elöljárói ezt válaszolták: "Talán már a kezedben van Zebach és Szalmunna keze, hogy kenyeret adjunk seregednek?"

7. Gedeon azt mondta: "Majd ha az Úr kezembe adja Zebachot és Szalmunnát, megcsépelem testeteket a puszta töviseivel és bogáncsaival."

8. Innen fölment Penuelbe, és ugyanazt kérte tõlük is. Ugyanazt válaszolták neki, mint a szukkoti emberek.

9. Erre a penueli embereknek is azt mondta: "Majd ha gyõztesen visszatérek, lerombolom ezt a tornyot."

10. Zebach és Szalmunna a Karkornál voltak seregükkel, mintegy tizenötezer emberrel, aki még megmaradt a keletiek egész seregébõl. Az elesettek száma százhúszezer harcosra rúgott.

11. Gedeon felvonult a sátorlakók útján, Nobahtól és Jogbehától keletre, és megverte a sereget, amikor az épp biztonságban érezte magát.

12. Zebach és Szalmunna elmenekült. Õ azonban ûzõbe vette õket, és elfogta Midián mindkét királyát, Zebachot és Szalmunnát. A sereget pedig teljesen szétverték.

13. A csata után Joás fia, Gedeon, a Haresz hegyén át tért vissza.

14. Elfogott egy legényt a szukkoti emberek közül. Kivallatta, és ez leírta Szukkot elöljáróinak és véneinek nevét, hetvenhét embert.

15. Erre Gedeon elment a szukkoti emberekhez, és így szólt: "Itt van Zebach és Szalmunna, akik miatt gúnyolódtatok velem és azt mondtátok: Talán már a kezedben van Zebach és Szalmunna keze, hogy kenyeret adjunk elcsigázott seregednek?"

16. Megragadta a város véneit, aztán fogta a puszta töviseit és bogáncsait, és szétmarcangolta velük a szukkotiakat.

17. Lerombolta Penuel megerõsített tornyát is, a város lakóit pedig lemészárolta.

18. Aztán így szólt Zebachhoz és Szalmunnához: "Milyenek voltak azok az emberek, akiket a Táboron megöltetek?"

19. "Hozzád hasonlítottak - válaszolták neki. - Megjelenésre olyanok voltak, mint a király fiai." "Az én testvéreim voltak, anyám fiai - mondta nekik Gedeon. - Amint igaz, hogy az Úr él, ha élve hagytátok volna õket, nem ölnélek meg benneteket."

20. Akkor így szólt legidõsebb fiához, Jeterhez: "Rajta, öld meg õket!" A fiú azonban nem vonta ki kardját, mert félt, hiszen még gyermek volt.

21. Zebach és Szalmunna így szóltak: "Nos, ronts nekünk magad, hisz amilyen az ember, olyan az ereje." Erre Gedeon fölkelt és megölte Zebachot és Szalmunnát, és elvette a holdacskákat, amelyek a tevék nyakán lógtak.

22. Izrael férfiai azt mondták ekkor Gedeonnak: "Uralkodjál fölöttünk te, fiaid és unokáid, mert kiszabadítottál minket Midián kezébõl."

23. De Gedeon így válaszolt nekik: "Nem uralkodom rajtatok és fiaim sem, hiszen az Úr az uralkodótok."

24. Majd azt mondta nekik: "Volna egy kérésem hozzátok: mindegyiktek adjon nekem egy gyûrût a zsákmányból." A legyõzötteknek ugyanis aranygyûrûik voltak, mivel izmaeliták voltak.

25. Így szóltak: "Szívesen adunk." Kiterítette tehát köntösét, és ki-ki odadobta zsákmányából a gyûrût.

26. Az elkért aranygyûrûk súlya 1700 sékel aranyra rúgott, nem számítva a holdacskákat, a fülönfüggõket és a bíborruhákat, amelyeket Midián királyai viseltek, s nem számítva a nyakláncokat sem, amelyek tevéik nyakán lógtak.

27. Gedeon efodot készített belõlük, és városában, Ofrában helyezte el. Egész Izrael odaadta magát neki, és ez lett Gedeonnak és családjának csapdája.

28. Így Midián megalázkodott Izrael fiai elõtt, nem emelte föl többé fejét. Az országban negyven esztendeig nyugalom volt, mindaddig, amíg Gedeon élt.

29. Jerubbaal, Joás fia tehát hazatért és házában maradt.

30. Gedeonnak hetven olyan fia volt, aki tõle származott, mert több felesége volt.

31. Szichemi mellékfelesége szintén szült neki egy fiút, s Abimeleknek nevezte el.

32. Gedeon, Joás fia boldog öregség után halt meg, s atyjának, Joásnak sírjában temették el az abiezrita Ofrában.

33. Gedeon halála után Izrael fiai újra összeadták magukat Baallal és istenüknek fogadták Baal-Beritet.

34. Izrael fiai nem emlékeztek többé az Úrra, Istenükre, aki kiszabadította õket ellenségeik kezébõl.

35. Jerubbaal-Gedeon háza iránt sem tanúsítottak hálát azért a sok jóért, amit Izraellel tett.





“Quando te encontrares diante de Deus, na oração considera-te banhado na luz da verdade, fala-lhe se puderes, deixa simplesmente que te veja e não tenhas preocupação alguma”. São Padre Pio de Pietrelcina