Fundar 1560 Resultados para: Akik

  • Boldognak mondjuk azokat, akik hûségesen kitartanak. Hallottatok Jób türelmérõl, és tudjátok az Úr célját is, hiszen az Úr igen irgalmas és könyörületes. (Szent Jakab levele 5, 11)

  • Péter, Jézus Krisztus apostola a zarándokoknak, akik Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia területén szórványokban élnek, s akiket az (Szent Péter I. levele 1, 1)

  • Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemrõl jövendöltek. (Szent Péter I. levele 1, 10)

  • De ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik Krisztusban való szép életetekért elhíresztelnek benneteket, a rágalmaikkal szégyenben maradjanak. (Szent Péter I. levele 3, 16)

  • Mert itt van az ideje, hogy elkezdõdjék az ítélet az Isten házanépén. De ha mirajtunk kezdõdik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? (Szent Péter I. levele 4, 17)

  • Ezért azok is, akik az Isten akarata szerint szenvednek, ajánlják lelküket a hûséges Teremtõnek azzal is, hogy jót tesznek. (Szent Péter I. levele 4, 19)

  • Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló dicsõségének is részese, kérem: (Szent Péter I. levele 5, 1)

  • Köszöntelek titeket, akik Babilonban, mint ti, kiválasztottak, fiammal, Márkkal együtt. (Szent Péter I. levele 5, 13)

  • Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával! Békesség nektek, akik Krisztusban éltek! (Szent Péter I. levele 5, 14)

  • Simon Péter, Jézus Krisztusnak szolgája és apostola azoknak, akik velünk együtt ugyanolyan mértékben részesültek a mindennél értékesebb hitben Istenünk és Megváltónk, Jézus Krisztus igazságosságában. (Szent Péter II. levele 1, 1)

  • De akadtak a nép körében hamis próféták is, ahogy a ti körötökben is föllépnek majd hamis tanítók, akik romlásba döntõ tévtanokat terjesztenek, s még megváltó Urunkat is tagadják, s ezzel gyors pusztulást vonnak magukra. (Szent Péter II. levele 2, 1)

  • fõként azokéval, akik szennyes testi vágyakat hajszolnak és az (Isten) felsõbbségét nem ismerik el. Vakmerõk, önhittek, nem félnek káromolni (az égi) hatalmasságokat, (Szent Péter II. levele 2, 10)


“Não se fixe voluntariamente naquilo que o inimigo da alma lhe apresenta.” São Padre Pio de Pietrelcina