1. Az égen nagy jel tûnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona.

2. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott.

3. Most egy másik jel tûnt fel az égen: egy nagy vörös sárkány, hét feje volt és tíz szarva, s mindegyik fején korona.

4. Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát, és a földre szórta. Ekkor a sárkány odaállt a szülõ asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje gyermekét.

5. Fiút szült, fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza mind a nemzeteket. Gyermekét elragadták Istenhez és az õ trónjához.

6. Az asszony a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára, hogy ott éljen ezerkétszázhatvan napig.

7. Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek,

8. de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben.

9. Levetették a nagy sárkányt, az õsi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.

10. Ekkor harsány hangot hallottam az égben: "Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az õ Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta õket Istenünk színe elõtt.

11. De legyõzték a Bárány vérével és tanúságuk szavával, s nem kímélték életüket mindhalálig.

12. Ezért örüljetek, egek, és ti, akik benne laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert oda szállt le a sátán nagy haragjában. Tudja, hogy kevés ideje van hátra."

13. Amikor a sárkány látta, hogy a földre taszították, üldözõbe vette az asszonyt, aki fiúgyermeket szült.

14. Az asszony azonban kapott két nagy sasszárnyat, hogy a pusztába repüljön, a rejtekhelyére, ahol majd a kígyótól távol egy évig, két évig és félévig táplálják.

15. Erre a kígyó annyi vizet lövellt a szájából az asszony után, mint egy folyó, hogy elsodorja az ár.

16. De a föld segített az asszonyon: megnyílt a mélye, és elnyelte a sárkány szájából kiáradó folyót.

17. A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett.

18. Kiállt a tenger partjára.





“Para que se preocupar com o caminho pelo qual Jesus quer que você chegue à pátria celeste – pelo deserto ou pelo campo – quando tanto por um como por outro se chegará da mesma forma à beatitude eterna?” São Padre Pio de Pietrelcina