1. Ismét betért a zsinagógába. Volt ott egy béna kezû ember.

2. Figyelték, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene.

3. Felszólította a béna kezû embert: "Állj középre!"

4. Aztán megkérdezte õket: "Szabad szombaton jót, vagy rosszat tenni, életet megmenteni, vagy veszni hagyni?" Hallgattak.

5. Erre keményszívûségükön elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, majd az emberhez fordult: "Nyújtsd ki a kezed!" Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.

6. A farizeusok erre kimentek, s a Heródes-pártiakkal együtt tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét.

7. Jézus tanítványaival visszavonult a tó partjára. Nagy tömeg követte Galileából, Júdeából,

8. Jeruzsálembõl, Idumeából, a Jordánon túlról, Tírusz és Szidon környékérõl szintén nagy tömeg gyûlt köréje, mert oda is eljutott a híre, hogy milyen nagy dolgokat visz végbe.

9. Szólt tanítványainak, tartsanak készenlétben egy bárkát, nehogy a tolongó tömeg agyonnyomja.

10. Sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek volt valami bajuk, mind ott tolongtak körülötte, hogy legalább megérinthessék.

11. A tisztátalan lelkek pedig, mihelyt meglátták, elé vetették magukat, és elkezdték kiáltozni: "Te az Isten Fia vagy!"

12. De õ keményen rájuk parancsolt, hogy ne vigyék szét a hírét.

13. Ezután fölment a hegyre, és magához hívta azokat, akiket akart. Azok hozzá mentek.

14. Tizenkettõt rendelt, akiket apostoloknak nevezett, hogy vele legyenek, s hogy elküldje õket hirdetni az igét.

15. Hatalmat adott nekik, hogy kiûzhessék az ördögöket.

16. Ezt a tizenkettõt rendelte: Simont, akinek a Péter nevet adta,

17. Jakabot, Zebedeus fiát, Jánost, Jakab testvérét, ezeket elnevezte Boanergesznek, vagyis a mennydörgés fiainak,

18. Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánai Simont

19. és az iskarióti Júdást, aki késõbb elárulta.

20. Amikor hazament, ismét nagy tömeg gyûlt össze, úgyhogy még evésre sem maradt idejük.

21. Amikor övéi ezt meghallották, mentek, hogy megfogják, mert azt mondták, hogy megzavarodott.

22. A Jeruzsálembõl jött írástudók így nyilatkoztak róla: "Belzebul szállta meg" és: "A gonosz lelkek fejedelmének segítségével ûzi ki a gonosz lelkeket."

23. Ám õ összehívta õket, és mondott egy hasonlatot nekik: "Hogy ûzhetné ki sátán a sátánt?

24. Ha valamely ország meghasonlik magával, az az ország nem állhat tovább fenn.

25. Ha egy ház meghasonlik magával, az a ház nem állhat fenn tovább.

26. Ha a sátán saját maga ellen támad, és így meghasonlik magával, nem maradhat meg, hanem elpusztul.

27. Senki sem törhet be az erõs ember házába, és nem rabolhatja el a holmiját, hacsak elõbb meg nem kötözi az erõs embert. Csak akkor rabolhatja ki a házát.

28. Bizony mondom nektek, hogy minden bûn és minden káromló szó, amit csak kiejtenek az emberek fiai a szájukon, bocsánatot nyer.

29. De aki a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot mindörökké, bûne örökre megmarad."

30. Mert ezt mondták róla: "Tisztátalan lélek van benne."

31. Amikor anyja és rokonai odaértek, kint maradtak, beküldtek érte és hívatták.

32. Sokan ültek körülötte, szóltak neki: "Anyád és testvéreid kint vannak, és keresnek."

33. Így válaszolt: "Ki az én anyám és kik az én testvéreim?"

34. Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülõkön, s csak ennyit mondott: "Ezek az én anyám és testvéreim!

35. Aki teljesíti az Isten akaratát, az az én testvérem, nõvérem és anyám."





“Um dia você verá surgir o infalível triunfo da justiça Divina sobre a injustiça humana”. São Padre Pio de Pietrelcina