Biblia Católica
 

Zsoltárok könyve, 13

1. (A karvezetõnek - Dávid zsoltára.)

2. Meddig feledkezel meg rólam, Uram, mindörökre? Meddig rejted el arcodat elõlem?

3. Meddig emészti még lelkem a fájdalom és szívemet a mindennapi gond? Meddig uralkodik még rajtam az ellenség?

4. Tekints rám, Uram, Istenem, és hallgass meg! Adj világosságot szememnek, nehogy halálba szenderüljek

5. s ellenségem azzal dicsekedjék: "Legyõztem!" Ne örüljön ellenfelem azon, hogy elestem,

6. hiszen irgalmasságodban bizakodtam, Uram. Segítséged legyen öröme szívemnek, hogy énekeljek az Úrnak, aki jót tett velem.

Versos relacionados con Zsoltárok könyve, 13:

A 13. zsoltár a siralom ima, amelyben a zsoltáros kifejezi fájdalmát Isten előtt, és segítséget kér. A 13. zsoltárban foglalkozó fő témák a szenvedés, a fájdalom, a szenvedés és az isteni segítségre várva.

Zsoltár 34:18: "Az Úr közel áll azokhoz, akik megtört szívvel rendelkeznek, és megmentik azokat, akiknek megrázott szelleme van." Ez a vers arról szól, hogy Isten miként közel áll azokhoz, akik szenvednek és szomorúak, megtörték a szívüket, és megmenti őket.

Zsoltár 40:1-2: "Vártam türelmet az Úrban; rám hajolt és hallotta a kiáltást." Szörnyű tó vett engem, egy iszapból, a lábamra egy sziklára tette, leesett a lépések. " Ebben a zsoltárban a zsoltáros arról beszél, hogy Istenben várakozhat, és arról, hogy miként tudja megmenteni azokat, akik sírnak érte, biztonságos menedékként a nehézségek közepette.

Zsoltár 42:11: "Miért vágnak le, ó, lelkem, és miért zavarsz bennem? Várj Istenben, mert továbbra is dicsérem őt, aki a segítségem és az én Istenem." Ez a vers reményt fejez ki az Úrban, a szomorúság és a fájdalom közepette.

Zsoltár 86:7: "A fájdalom napján hívlak téged, mert válaszolsz nekem." A zsoltáros bízik abban, hogy Isten a fájdalom idején reagál az ő könyörgésére.

Zsoltárok 119:50: "Ez az én kényelmem a szenvedésemben: Elmúlhat a szavad." Ez a vers kiemeli Isten szavának hatalmát, mint kényelmet és segít a szorongás idején.





“Amar significa dar aos outros – especialmente a quem precisa e a quem sofre – o que de melhor temos em nós mesmos e de nós mesmos; e de dá-lo sorridentes e felizes, renunciando ao nosso egoísmo, à nossa alegria, ao nosso prazer e ao nosso orgulho”. São Padre Pio de Pietrelcina