Löydetty 744 Tulokset: Jézus

  • Gyarapodjon bennetek a kegyelem és béke Isten és Urunk, Jézus Krisztus ismeretében. (Szent Péter II. levele 1, 2)

  • Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem marad Urunkra, Jézus Krisztusra vonatkozó ismeretetek hatástalan és meddõ. (Szent Péter II. levele 1, 8)

  • Így lesz ugyanis könnyû számotokra a bemenetel Urunknak és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak örök országába. (Szent Péter II. levele 1, 11)

  • mert tudom, hogy közel van sátram levetése, mint azt Urunk, Jézus Krisztus is tudtomra adta. (Szent Péter II. levele 1, 14)

  • Mert nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, mert hiszen szemlélõi voltunk fenségének. (Szent Péter II. levele 1, 16)

  • Mert akik a világ romlottságából kimenekültek az Úrnak és Megváltónak, Jézus Krisztusnak megismerése útján, aztán újra belemerültek és hatalmába estek, azoknak ez az utóbbi állapotuk rosszabb, mint az azelõtti volt. (Szent Péter II. levele 2, 20)

  • Gyarapodjatok Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus kegyelmében és ismeretében. Neki legyen dicsõség most és az örökkévalóság napján! Amen. (Szent Péter II. levele 3, 18)

  • Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az õ Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. (Szent János I. levele 1, 3)

  • Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bûnt. De ha valaki bûnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. (Szent János I. levele 2, 1)

  • Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. (Szent János I. levele 2, 22)

  • Az az õ parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást parancsa szerint. (Szent János I. levele 3, 23)

  • Az Istentõl származó lelket errõl ismeritek fel: minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentõl van. (Szent János I. levele 4, 2)


“Deus ama quem segue o caminho da virtude.” São Padre Pio de Pietrelcina