Izajás könyve, 6

1. Abban az esztendõben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat. Magas és fönséges királyi széken ült, és uszálya betöltötte a templomot.

2. Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettõvel befödték arcukat, kettõvel befödték lábukat, s kettõvel lebegtek.

3. És harsány hangon mondogatták egymásnak: "Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsõsége betölti az egész földet!"

4. Még a küszöbök alapjai is megrendültek harsány hangjuktól, és a templom tele lett füsttel.

5. Erre így szóltam: "Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között élek, mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek Urát."

6. Akkor az egyik szeráf odarepült hozzám, a kezében izzó parazsat tartott, amelyet csípõvassal az oltárról vett.

7. Megérintette vele az ajkamat és így szólt: "Nos, azáltal, hogy ez megérintette ajkadat, eltûnt gonoszságod és bocsánatot nyert a bûnöd."

8. Aztán hallottam az Úr szavát, amint így szólt: "Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?" Így válaszoltam: "Itt vagyok, engem küldj el!"

9. Erre így szólt: "Menj, mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne fogjátok föl.

10. Tedd érzéketlenné e nép szívét, süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy ne lásson a szemével, ne halljon a fülével és ne értsen a szívével, s így ne térjen meg és ne gyógyuljon meg."

11. Erre megkérdeztem: "Meddig tart ez, Uram?" Így válaszolt: "Míg a városok el nem pusztulnak, s lakók nélkül nem maradnak, a házak meg emberek nélkül; míg a szántóföldek pusztává nem lesznek,

12. s az Úr messzire nem ûzi az embereket. Akkor majd nagy pusztulás lesz az országban:

13. De ha egy tizednyi megmarad a népbõl, az úgy pusztul el, mint a terebint, amelyet ha levágnak, csak törzsöke marad, ám a megmaradt törzsök szent mag."