Korintusiaknak írt II. levél, 2
1. Föltettem magamban, hogy nem szomorúságomban megyek ismét hozzátok.
2. Ha ugyanis elszomorítlak titeket, ki fog engem fölvidítani? Csak az, akit elszomorítottam.
3. Azért írtam nektek a levelet is, hogy amikor megérkezem, ne okozzanak szomorúságot azok, akiknek örülnöm kellene. Hiszen föltételezem rólatok, hogy az én örömöm a ti örömötök is, mindnyájatoké.
4. Szorongó szívvel, nagy aggodalmak és sûrû könnyek között írtam, nem azért, hogy szomorúságot okozzak nektek, hanem hogy lássátok, irántatok való szeretetem mennyire szívbõl jön.
5. Ha valaki szomorúságot okozott nekem, nem annyira nekem okozta, hanem - hogy ne túlozzak - bizonyos fokig mindnyájatoknak.
6. De elég neki a büntetés, amellyel a többség sújtotta.
7. Ti inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy nagy szomorúságában kétségbe essék.
8. Arra kérlek benneteket, tanúsítsatok iránta szeretetet.
9. Írni is azért írtam, hogy próbára tegyelek benneteket, és lássam, mindenben engedelmeskedtek-e.
10. Akinek ti megbocsáttok, annak én is. Krisztus színe elõtt már meg is bocsátottam neki kedvetekért, ha egyáltalán volt még mit megbocsátanom.
11. Másként megejtene a sátán, hiszen ismerjük szándékait.
12. Amikor Troászba érkeztem, hogy Krisztus evangéliumát hirdessem, a kapu nyitva állt elõttem az Úrban,
13. de lelkemnek mégsem volt nyugta, mert Titusz testvéremet nem találtam ott. Elbúcsúztam hát tõlük, és átmentem Macedóniába.
14. Hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindig gyõzelemre segít minket, és ismeretét jó illatként mindenütt elterjeszti általunk.
15. Mert Krisztus jó illata vagyunk mi az Istennek, azok közt, akik elkárhoznak.
16. Ezeknek a halál illata a halálra, azoknak az élet illata az életre. Ki képes erre?
17. Mi nem tartozunk azok közé, akik Isten tanításával nyerészkednek, hanem õszintén, mintegy az Istenbõl beszélünk, az Isten színe elõtt Krisztusban.