Trouvé 311 Résultats pour: Krisztus

  • Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsõségére. (Rómaiaknak írt levél 15, 7)

  • Állítom ugyanis: Krisztus vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását, és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket. (Rómaiaknak írt levél 15, 8)

  • Krisztus Jézus szolgájának kell lennem a pogányok között, és Isten evangéliumának szent szolgálatát kell ellátnom, hogy a pogány népek a Szentlélektõl megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek. (Rómaiaknak írt levél 15, 16)

  • Nem merek ugyanis beszélni, csak arról, amit Krisztus vitt végbe általam szóval és tettel a pogányok megtérítésére, jelek és csodák hatásával és a Szentlélek erejével. (Rómaiaknak írt levél 15, 18)

  • Így jártam be az egész vidéket Jeruzsálemtõl Illíriáig, és hirdettem Krisztus evangéliumát. (Rómaiaknak írt levél 15, 19)

  • De önérzetbeli dolognak tartottam, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol Krisztus nevét már ismerték, s ne a mások rakta alapra építsek, hanem ahogy írva van: (Rómaiaknak írt levél 15, 20)

  • Meg vagyok róla gyõzõdve, hogy amikor elmegyek hozzátok, Krisztus bõ áldásával érkezem. (Rómaiaknak írt levél 15, 29)

  • Köszöntsétek Priszkát és Aquilát, munkatársaimat Krisztus Jézusban. (Rómaiaknak írt levél 16, 3)

  • Köszöntsétek egymást szent csókkal! Krisztus minden egyháza köszönt titeket. (Rómaiaknak írt levél 16, 16)

  • Az ilyenek nem Krisztus Urunknak szolgálnak, hanem a hasuknak, és szép szavakkal meg hízelgéssel megtévesztik a gyanútlanok szívét. (Rómaiaknak írt levél 16, 18)

  • A békesség Istene hamarosan összetiporja lábatok alatt a sátánt. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! (Rómaiaknak írt levél 16, 20)

  • neki, az egyedül bölcs Istennek legyen dicsõség Jézus Krisztus által örökkön-örökké! Amen. (Rómaiaknak írt levél 16, 27)


“É difícil tornar-se santo. Difícil, mas não impossível. A estrada da perfeição é longa, tão longa quanto a vida de cada um. O consolo é o repouso no decorrer do caminho. Mas, apenas restauradas as forças, é necessário levantar-se rapidamente e retomar a viagem!” São Padre Pio de Pietrelcina