Trouvé 491 Résultats pour: lett

  • Még ugyanabban az órában beteljesedett a jövendölés Nebukadnezáron: kivetették az emberek közül, füvet legelt, mint az ökrök, az ég harmata addig öntözte testét, míg szõre olyan hosszú nem lett, mint a sas tolla, és körmei, mint a madárkarmok. (Dániel könyve 4, 30)

  • Kivetették az emberek közül, szíve olyan lett, mint a vadállatoké. Vadszamarak között tanyázott, füvet legelt, mint az ökrök, testét az ég harmata öntözte, míg be nem látta, hogy a Fölséges uralkodik az emberi királyság fölött, és azt emelheti föléje, akit akar. (Dániel könyve 5, 21)

  • Az elsõ olyan volt, mint az oroszlán, de sasszárnyai voltak. Láttam, amint kitépték a szárnyait, de aztán fölemelték a földrõl, s mintha ember lett volna, két lábára állították, sõt emberi szívet is kapott. (Dániel könyve 7, 4)

  • A kecskebak még nagyobb lett, de ereje teljében letört a nagy szarva. Helyébe négy vadállat lépett, az ég négy tája felé fordulva. (Dániel könyve 8, 8)

  • Most azonban, Uram, végtelen igazságosságodra kérlek, forduljon el bosszúd és haragod városodtól, Jeruzsálemtõl és szent hegyedtõl. Hiszen a mi vétkeink és atyáink gonoszsága miatt lett Jeruzsálem és a te néped gyalázat tárgyává minden szomszédunk elõtt. (Dániel könyve 9, 16)

  • Ahogy így magamra maradtam, s elõttem a nagy látomás: minden erõm elhagyott, arcom halálsápadt lett, s csaknem összeestem. (Dániel könyve 10, 8)

  • Amikor a bábeliek ezt meghallották, nagy felháborodás támadt köztük. Összecsõdültek a király ellen, és azzal vádolták: "A király zsidóvá lett. Bélt összetörette, a kígyót megölte, a papokat meggyilkolta." (Dániel könyve 14, 28)

  • Dús szõlõ volt Izrael, bõséges termést hozott; de minél több volt a gyümölcse, annál több oltárt emelt; minél gazdagabb lett földje, annál több bálványoszlopot állított benne. (Ozeás könyve 10, 1)

  • Pusztává lett a mezõ, gyászol a termõföld, mert elpusztult a búza, elillant a bor, kiapadt az olaj. (Joel könyve 1, 10)

  • Amikor aztán fölkelt a nap, az Úr forró keleti szelet támasztott, s a nap is hevesen tûzött Jónásra. Olyan rosszul lett, hogy a halált kívánta magának: "Jobb nekem a halál, mint az élet!" (Jónás könyve 4, 8)

  • Bõ termésre számítottatok, és lám, szûkös lett. Betakarítottátok, de elfújtam. Ugyan miért? - mondja a Seregek Ura. Hajlékom miatt, amely romokban hever - mindegyiketek csak a maga házával törõdik. (Aggeus könyve 1, 9)

  • Megkeményítették a szívüket, mint a gyémánt, nehogy megértsék a tanítást és a törvényeket, amelyeket a Seregek Ura Lelke által és a régi próféták által adott nekik. Ezért nagy lett a Seregek Urának haragja. (Zakariás könyve 7, 12)


A humildade e a caridade são as “cordas mestras”. Todas as outras virtudes dependem delas. Uma é a mais baixa; a outra é a mais alta. ( P.e Pio ) São Padre Pio de Pietrelcina