1. Innen eltávozva saját városába ment. Tanítványai elkísérték.

2. A következõ szombaton tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: "Honnét vette ezt? Hol tett szert erre a bölcsességre? És a csodák, amiket kezével végbevisz!

3. Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? S ugye, nõvérei is itt élnek közöttünk?" És megbotránkoztak rajta.

4. Jézus erre megjegyezte: "A prófétának csak hazájában, rokonai körében, a saját házában nincs becsülete."

5. S nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel.

6. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.

7. Végigjárta a falvakat és tanított. Magához hívta a tizenkettõt, és kettesével szétküldte õket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkeken.

8. Meghagyta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot; sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben.

9. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.

10. Azután folytatta: "Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytathatjátok.

11. Ha valamely helységben nem fogadnak be, és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük."

12. Azok elmentek, s hirdették a bûnbánatot,

13. sok ördögöt kiûztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.

14. Heródes király is hallott róla, hiszen messze elterjedt nevének a híre. Azt gondolta, Keresztelõ János támadt fel a halálból, azért van benne csodatevõ erõ.

15. Voltak, akik azt állították, hogy Illés. Ismét mások azt mondták, hogy próféta, olyan, mint egy a próféták közül.

16. Heródes ezek hallatára megállapította magában: "János támadt fel, akit lefejeztettem."

17. Mert Heródes volt az, aki embereivel elfogatta Jánost, és megkötözve börtönbe vetette testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt, akit feleségül vett.

18. János tudniillik figyelmeztette Heródest: "Nem szabad testvéred feleségével élned."

19. Emiatt Heródiás megharagudott rá, el szerette volna tétetni láb alól, de nem tudta.

20. Heródes ugyanis félt Jánostól. Tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmezte. Ha beszélgetett vele, nagyon zavarba jött, de azért szívesen hallgatta.

21. Végül mégis eljött a kedvezõ alkalom. Születése napján Heródes lakomát rendezett fõembereinek, tisztjeinek és Galilea elõkelõinek.

22. Közben Heródiásnak a leánya bement és táncolt nekik, s Heródes és vendégei elõtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: "Kérj tõlem, amit akarsz, és megadom neked."

23. Meg is esküdött neki: "Bármit kérsz, megadom, akár országom felét is."

24. Az kiment és megkérdezte anyját: "Mit kérjek?" "Keresztelõ János fejét" - válaszolta.

25. Visszasietett a királyhoz és elõadta kérését: "Azt akarom, hogy most mindjárt add nekem egy tálon Keresztelõ János fejét!"

26. A király igen szomorú lett, de az esküre és a vendégekre való tekintettel nem akarta elutasítani.

27. Azon nyomban küldte a hóhért, azzal a paranccsal hogy hozza el János fejét. Az ment, és lefejezte a börtönben,

28. és tálcára téve elhozta a fejét, odaadta a leánynak, a leány pedig átnyújtotta anyjának.

29. Amikor tanítványai meghallották, eljöttek, a holttestet elvitték, és eltemették egy sírboltba.

30. Az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak róla, mi mindent tettek és tanítottak.

31. Õ pedig így szólt hozzájuk: "Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!" Mert annyian felkeresték õket, hogy még evésre sem maradt idejük.

32. Bárkába szálltak tehát, és elvonultak egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek.

33. De sokan látták, amikor elindultak, és kitalálták szándékukat. Erre a városokból mindenünnen gyalog odasiettek, és megelõzték õket.

34. Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte õket tanítani.

35. Már késõre járt az idõ, tanítványai azért odamentek és szóltak neki: "A vidék elhagyatott, s már késõ van.

36. Bocsásd el õket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni."

37. Õ azonban így válaszolt: "Ti adjatok nekik enni!" Azok ezt felelték: "Talán elmenjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?"

38. Erre megkérdezte: "Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!" Megtudták és jelentették: "Öt, és két halunk."

39. Erre meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsenek le mindenkit a zöld gyepre.

40. Le is telepedtek, százas és ötvenes csoportokban.

41. Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta.

42. Mindenki evett és jól is lakott.

43. A maradék kenyérbõl és halból tizenkét kosarat szedtek tele.

44. A kenyérbõl csak férfiak ötezren ettek.

45. Ezután mindjárt sürgette a tanítványokat, hogy szálljanak bárkába, s keljenek át a túlsó partra, Betszaidával szembe, addig õ elbocsátja a tömeget.

46. Aztán elküldte õket, és fölment a hegyre imádkozni.

47. Közben besötétedett. A bárka mélyen bent járt a tavon. Õ ott maradt egyedül a parton.

48. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel - mert ellenszelük volt -, a negyedik éjszakai õrváltás órájában elindult feléjük a vízen járva. El akarta õket kerülni.

49. Amikor látták, hogy a vízen jár, azt vélték, hogy kísértet, és elkezdtek kiabálni,

50. mert mindnyájan látták és megrémültek. Õ azonban rögtön szólt hozzájuk: "Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!"

51. Aztán beszállt õ is a bárkába, és a szél elállt. Az ámulattól nem tudtak hová lenni,

52. mert még a kenyerek csodáját sem fogták fel, a szívük még érzéketlen volt.

53. Átkelve a tavon Genezáret földjére érkeztek s kikötöttek.

54. Amikor kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön felismerték.

55. Bejárták az egész környéket, s ágyastul odahordták a betegeket, ahol hallomásuk szerint tartózkodott.

56. Amerre csak járt, a falvakon, városokon és tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult.





“Dirás tu o mais belo dos credos quando houver noite em redor de ti, na hora do sacrifício, na dor, no supremo esforço duma vontade inquebrantável para o bem. Este credo é como um relâmpago que rasga a escuridão de teu espírito e no seu brilho te eleva a Deus”. São Padre Pio de Pietrelcina