1. "A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szõlejébe.

2. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte õket a szõlõbe.

3. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piacon.

4. Megszólította õket: Menjetek ki ti is a szõlõmbe, és majd megadom, ami jár nektek.

5. Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, s ugyanígy tett.

6. Amikor a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tõlük: Mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül?

7. Nem fogadott fel minket senki - felelték. Menjetek ki ti is a szõlõmbe - mondta nekik.

8. Amikor beesteledett, így szólt a szõlõsgazda vincellérjéhez: Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsõkig.

9. Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és fejenként egy dénárt kaptak.

10. Amikor az elsõk jöttek, azt hitték, hogy õk majd többet kapnak, de õk is csak egy-egy dénárt kaptak.

11. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen.

12. Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak - mondták -, s ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.

13. Barátom - felelte egyiküknek -, nem követek el veled szemben igazságtalanságot. Nem egy dénárban egyeztél meg velem?

14. Fogd, ami a tied és menj! Én az utolsónak is annyit szánok, mint neked.

15. Vagy nem tehetem a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok?

16. Így lesznek az utolsók elsõk, az elsõk meg utolsók."

17. Amikor Jézus Jeruzsálembe készült fölmenni, maga mellé vette a tizenkettõt,

18. s ezt mondta nekik az úton: "Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott a fõpapok és írástudók kezére adják az Emberfiát. Azok halálra ítélik,

19. és kiszolgáltatják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék. De harmadnap feltámad."

20. Akkor odament hozzá a Zebedeus fiak anyja a fiaival együtt, és leborult elõtte, hogy kérjen tõle valamit.

21. Megkérdezte tõle: "Mit akarsz?" "Intézd úgy - felelte -, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felõl üljön országodban."

22. Jézus így válaszolt: "Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?" "Ki tudjuk" - felelték.

23. Erre õ így folytatta: "Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felõl üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta."

24. A többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre.

25. Jézus azonban odahívta õket magához, és így szólt hozzájuk: "Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük.

26. A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok,

27. s aki elsõ akar lenni, legyen a cselédetek.

28. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy õ szolgáljon másoknak, és odaadja az életét, váltságul sokakért."

29. Amikor elhagyták Jerikót, nagy tömeg kísérte.

30. Az útszélen két vak ült. Hallva, hogy Jézus megy arra, elkezdtek kiáltozni: "Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!"

31. A nép csitította õket, hogy hallgassanak, de õk annál jobban kiáltoztak: "Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!"

32. Jézus megállt, odahívta õket magához, és megkérdezte tõlük: "Mit akartok, mit tegyek?"

33. "Uram - felelték -, hogy megnyíljék a szemünk."

34. Jézus megkönyörült rajtuk, és megérintette szemüket. Azon nyomban visszakapták látásukat és követték õt.





“O amor tudo esquece, tudo perdoa, sem reservas.” São Padre Pio de Pietrelcina