pronađen 30 Rezultati za: fordítsd

  • Fogadd el a pénzt Izrael fiaitól és fordítsd a találkozás sátorának szolgálatára. Ez kieszközli, hogy az Úr megemlékezzék Izrael fiairól, és egyben váltságul szolgál életetekért." (Kivonulás könyve 30, 16)

  • Akkor az Úr így szólt Józsuéhoz: "Fordítsd a kardot, amely kezedben van, Ai ellen, mert kezedbe adom." Józsue tehát a város ellen fordította a kardot, amely kezében volt. (Józsue könyve 8, 18)

  • És most, fordítsd, uram, ezt az ajándékot, amelyet szolgálód hozott, embereid hasznára, akik veled tartanak. (Sámuel I. könyve 25, 27)

  • Bánj velem úgy, ahogy neked tetszik. Parancsold meg, és elszáll a lelkem, meghalok és porrá leszek. Mert jobb meghalnom, mintsem élnem, hiszen rágalmat és gyalázkodást kell hallanom és nagyon nagy a bánatom. Uram, várom, hogy elhatározásod megszabadít ettõl a megpróbáltatástól. Hadd menjek már az örök hazába! Ne fordítsd el, Uram, arcodat tõlem! Mert jobb meghalni, mint élni, ha ilyen kegyetlen rossz sora van az embernek. Belefáradtam már a gyalázkodás hallgatásába." (Tóbiás könyve 3, 6)

  • Adj alamizsnát a vagyonodból. Ne fordítsd el arcodat a szegénytõl soha, s akkor Isten sem fordítja el arcát tõled. (Tóbiás könyve 4, 7)

  • "Urunk, égnek Istene, nézd, milyen mérhetetlenül gõgösek, és könyörülj nemzetünkön megalázottságában! Fordítsd arcodat ezen a napon azok felé, akik neked vannak szentelve." (Judit könyve 6, 19)

  • Mardokeus elment és aszerint járt el, amint Eszter meghagyta neki. (a) Mardokeus - felidézve az Úrnak minden tettét - így könyörgött az Úrhoz: (b) "Uram, Uram, mindenható Király! A te hatalmadban van a mindenség, és senki sem tud neked ellenállni, ha meg akarod Izraelt menteni. (c) Te alkottad az eget és a földet, s az összes csodálatos dolgot, amely az égbolt alatt található. Te vagy a mindenség Ura, és nincs senki, aki ellenállhatna neked, Uram. (d) Te mindenrõl tudsz, tudod azt is, Uram, hogy nem gõgbõl, kevélységbõl vagy dicsõségvágyból tettem, hogy nem borultam le a fennhéjázó Ámán elõtt. Izrael szabadulásáért szívesen megcsókoltam volna még a lába nyomát is. (e) Azért tettem, hogy ne helyezzem ember dicsõségét Isten dicsõsége fölé. Nem borulok le, Uram, senki más elõtt, csak teelõtted, s ezt nem kevélységbõl teszem. (f) Most pedig, Uram, Istenem, Királyom, Ábrahám Istene, könyörülj népeden! Ránk vetették ugyanis szemüket, hogy elveszítsenek bennünket. Azon vannak, hogy örökségedet, amely kezdettõl fogva a tiéd, elpusztítsák. (g) Ne fordulj el tulajdonodtól, amelyet kiszabadítottál Egyiptom földjérõl! (h) Hallgasd meg imámat, légy irgalmas örökségedhez, fordítsd gyászunkat örömre, hogy életben maradhassunk és dicsõítsük a nevedet, Uram! Ne engedd, hogy elnémuljon azoknak ajka, akik téged dicsõítenek!" (i) Egész Izrael könyörgött minden erejébõl, mert a halál már a szemük elõtt lebegett. (k) Eszter királyné is az Úrnál keresett menedéket a ránehezedõ halálveszedelemben. Levetette díszes öltözékét, s a szorongás és gyász ruháját öltötte magára. Illatos kenetek helyett hamut és szemetet tett a fejére. Keményen megsanyargatta testét, s minden részét, amelyet azelõtt szíves-örömest ékesített, most befödte hajával. Az Úrhoz, Izrael Istenéhez könyörgött, ezekkel a szavakkal: (l) "Uram, Királyunk, te Egyetlen! Siess segítségemre, mert magam vagyok és rajtad kívül nincs segítségem, s életemet kockáztatom. (m) Tudom már a bölcsõtõl, családom ölétõl, hogy te, Uram, kiválasztottad Izraelt minden nép közül és atyáinkat is õseik közül, hogy örökrészed legyenek örök idõkre, és amit ígértél, azt mind megadtad. (n) De vétkeztünk ellened, azért ellenségeink kezébe adtál minket, mert az õ isteneiket imádtuk. Igazságos vagy, Uram! (o) Nem elég nekik keserû szolgaságunk - kezüket bálványaik kezébe tették, hogy eltörlik szád parancsait, megsemmisítik örökségedet, bezárják azok ajkát, akik téged dicsõítenek, kioltják házad és oltárod fényét, (p) és megnyitják a pogányok száját, hogy magasztalják az üres bálványokat, és ujjongjanak egy testi király színe elõtt, örökké. (q) Ne engedd át, Uram, jogarodat azoknak, akik nincsenek. Ne nevessenek romlásunkon! Fordítsd vissza tervüket ellenük, s aki ellenünk fordult, azt példásan büntesd meg! (r) Emlékezzél, Uram és nyilvánítsd ki magadat szorongatásunk idején! Adj bátorságot, te isteneknek királya és minden hatalomnak Ura. (s) Adj ajkamra ékes szavakat, amikor az oroszlán színe elõtt leszek. Szívében kelts gyûlöletet ellenségünk ellen, hogy elpusztuljon azokkal egyetemben, akik egyetértenek vele. (t) Minket meg szabadíts meg karoddal, és siess segítségemre, mert magam vagyok, és rajtad kívül nincs senkim, Uram. (u) Te mindenrõl tudsz, tudod azt is, hogy gyûlöltem a gonoszok dicsõségét, s borzadok a körülmetéletleneknek és minden idegennek ágyától. (v) Ismered szorultságomat, hogy dicsõségem jelvényét, amelyet homlokomon hordok azokon a napokon, amikor meg kell jelennem, mennyire szégyellem. Utálom, mint a havi tisztuláskor beszennyezett ruhát, s nem is viselem nyugalmam napjaiban. (x) Szolgálód nem evett Ámán asztalánál, nem tartotta sokra a király lakomáit, s nem ivott az italáldozatok borából. (y) Szolgálód nem találta örömét másban, attól a naptól kezdve, hogy idehozták, mind a mai napig, csak tebenned, Uram. (z) Ábrahám Istene! Ó Istenem, te erõsebb vagy mindenkinél, hallgasd meg a kétségbeesettek szavát, szabadíts ki minket a gonoszok kezébõl! Szabadíts meg a félelemtõl!" (Eszter könyve 4, 17)

  • Hozzád kiáltok, s te meghallgatsz, Istenem. Fordítsd felém füled, jusson eléd szavam! (Zsoltárok könyve 17, 6)

  • Figyelj, leányom, nézz, fordítsd ide füled, feledd el népedet és atyádnak házát! (Zsoltárok könyve 45, 11)

  • Fordítsd el arcod bûneimtõl, s töröld el minden gonoszságomat! (Zsoltárok könyve 51, 11)

  • A bajt fordítsd vissza ellenségeimre, hûségedben, uram, semmisítsd meg õket! (Zsoltárok könyve 54, 7)

  • Igazságodban ments meg, szabadíts meg! Fordítsd felém füled és siess segítségemre! (Zsoltárok könyve 71, 2)


“As almas! As almas! Se alguém soubesse o preço que custam”. São Padre Pio de Pietrelcina