1. S a nép fennhangon panaszolta az Úrnak, hogy rosszul megy a sora. Ennek hallatára az Úr haragra gerjedt: kiütött közöttük az Úr tüze, s pusztítást okozott a tábor peremén.

2. Akkor a nép Mózeshez fordult, Mózes pedig közbenjárt értük az Úrnál. Erre a tûz kialudt.

3. A Tabera nevet adták ennek a helynek, mert fellángolt körükben az Úr tüze.

4. De akadt köztük gyülevész népség, amelynek kívánságai támadtak, s így Izrael fiai is újra panaszkodtak, mondván: "Ki ad nekünk húst enni?

5. Visszagondolunk a halfélékre, amiket Egyiptomban enni kaptunk, az uborkára és a dinnyére, a póréhagymára, a hagymára és a fokhagymára.

6. Bezzeg most koplalhatunk, nincs semmi, mannán kívül egyebet nem látunk."

7. A manna olyan volt, mint a koriander magja, szemre meg mint a bdellium gyantája.

8. Az emberek végigpásztázták (a környéket), összeszedegették, aztán megõrölték kézimalmon vagy összetörték mozsárban, megfõzték fazékban, s cipót sütöttek belõle; olyan ízû volt, mint az olajos kalács.

9. Ha éjszaka harmat hullott, manna is hullott.

10. Amikor Mózes hallotta, hogy a nép, ez a nemzetség is, az a nemzetség is panaszkodik, ki-ki a sátora bejáratánál, az Úr pedig nagy haragra gerjedt, rossznak találta Mózes a dolgot;

11. így szólt hát Mózes az Úrhoz: "Miért bánsz ily rosszul szolgáddal, s miért nem találok tetszésre szemedben, hogy ennek az egész népnek a terhét a vállamra rakod?

12. Hát talán én hordoztam ezt az egész népet méhemben vagy én voltam, aki szülte, hogy mondhasd nekem: vidd kebleden, amint a dajka viszi a csecsemõt, arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáinak.

13. Honnan vegyek húst, hogy (enni) adjak ennek a népnek? Panaszkodnak nekem: Adj nekünk húst enni!

14. Egyedül nem bírom ezt a népet, nagyon nehéz nekem.

15. Ha továbbra is így akarsz velem bánni, akkor inkább ölj meg, ha tetszésre találtam szemedben, ne lássam tovább nyomorúságomat!"

16. Ekkor az Úr azt mondta Mózesnek: "Hozz ide nekem Izrael vénei közül hetven férfit, olyanokat, akikrõl tudod, hogy valóban a nép vénei és vezetõi. Vidd magaddal õket a megnyilatkozás sátora elé, s álljanak melléd.

17. Akkor alászállok és majd beszélek veled; elveszek a rajtad levõ lélekbõl, s rájuk ruházom. Így majd veled együtt viselik a nép terhét, s nem kell többé egyedül viselned.

18. A népnek pedig ezt mondd: Szentelõdjetek meg reggelre! Akkor majd kaptok húst enni. Panaszotok szava eljutott az Úr fülébe, amint mondtátok: Ki ad nekünk húst enni? Egyiptomban jó dolgunk volt. Nos, az Úr most ad húst ennetek.

19. Nemcsak egy nap ehetitek, nem is két vagy öt, vagy tíz, vagy pedig húsz napig,

20. nem, hanem egy egész hónapig, míg már a szagát sem tudjátok elviselni és meg nem csömörlötök tõle. Mégpedig azért, mert semmibe vettétek az Urat, aki közöttetek van, és így panaszkodtatok: Egyáltalán miért is jöttünk el Egyiptomból?"

21. Mózes így válaszolt: "Hatszázezer gyalogosból áll a nép, amelynek körében élek, s azt mondod: Annyi húst adok nekik, hogy egy egész hónapig ehetitek!

22. Lehet annyi juhot meg marhát vágni nekik, hogy elég legyen számukra, vagy ki kell fogniuk a tengerbõl az összes halat, hogy annyi ideig tartson nekik?!"

23. Erre ezt mondta az Úr Mózesnek: "Talán nem elég erõs az Úr keze? Majd meglátod, beteljesedik-e a szavam vagy sem!"

24. Mózes tehát elment és közölte a néppel az Úr szavait. Azután összeválogatott hetven férfit a nép vénei közül, s a sátor köré állította õket.

25. Miután az Úr alászállt a felhõben, s szólt hozzá, elvett a rajta levõ lélekbõl és a hetven vénre osztotta. Mihelyt alászáll rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek; ez késõbb nem ismétlõdött meg.

26. Két ember azonban a táborban maradt; az egyiket Eldadnak, a másikat Medadnak hívták. Rájuk is alászállt a lélek; a számba vettek közé tartoztak, de nem mentek oda a sátorhoz. A táborban prófétai elragadtatásba estek.

27. Ezért az egyik szolga elfutott és jelentette Mózesnek, e szavakkal: "Eldad és Medad prófétai elragadtatásba estek a táborban."

28. Akkor Józsue, Nun fia, aki kora ifjúságától Mózes szolgálatában állt, megszólalt, s azt mondta: "Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!"

29. Mózes így válaszolt: "Tûzbe jössz miattam? Bárcsak az egész népet prófétává tenné, s kiárasztaná rájuk lelkét az Úr!"

30. Ezután Mózes Izrael véneivel visszatért a táborba.

31. Egyszerre szél kerekedett, az Úr parancsára. Ez fürjeket sodort magával a tenger felõl, s arra kényszerítette õket, hogy mintegy két könyöknyire leereszkedjenek a tábor fölé, körülbelül egynapi járásnyira minden irányban a tábor környékén.

32. A nép egész nap és egész éjjel, sõt még a következõ napon is azon fáradozott, hogy befogja a fürjeket. Aki keveset fogott, annak is volt 10 homerja. A tábor körül kiteregették õket maguknak.

33. De még a foguk közt volt a hús, s még el se fogyott teljesen, már feltámadt az Úr haragja a nép ellen, és súlyos csapást mért rájuk az Úr.

34. Annak a helynek a Kibrot-Hattava nevet adták, mert ott temették el a (húsra) áhítozó népet.

35. Kibrot-Hattavából Hacerot felé vonult tovább a nép, s Hacerotban táborozott le.





“Leve Deus aos doente; valera’ mais do que qualquer tratamento!” São Padre Pio de Pietrelcina