Talált 10 Eredmények: Isbaal

  • Saul fia, Isbaal negyvenesztendõs volt, amikor Izrael királya lett és két évig uralkodott. Csak Júda háza csatlakozott Dávidhoz. (Sámuel II. könyve 2, 10)

  • Ám Saulnak volt egy mellékfelesége; Ricpának hívták, és Ajjának volt a lánya. Abner magáévá tette. Erre Isbaal kérdõre vonta Abnert: "Miért közeledtél atyám mellékfeleségéhez?" (Sámuel II. könyve 3, 7)

  • Abner nagy haragra gerjedt Isbaal szavai miatt, úgyhogy ezt mondta: "Tán kutyának vagyok a feje? Mind a mai napig jóindulattal voltam atyádnak, Saulnak háza, valamint testvérei és barátai iránt. Nem hagytam, hogy Dávid kezére kerülj. S most szemrehányást teszel nekem egy asszony miatt? (Sámuel II. könyve 3, 8)

  • Isbaal egyetlen szót sem válaszolt Abnernak, mert félt tõle. (Sámuel II. könyve 3, 11)

  • Erre Isbaal elküldött és elhozatta férjétõl, Paltieltõl, Lajis fiától. (Sámuel II. könyve 3, 15)

  • A Beerotba való Rimmon fiai, Rechab és Baana elindultak és a déli hõség idején Isbaal házába mentek, amikor az éppen déli pihenõt tartott. (Sámuel II. könyve 4, 5)

  • Amikor beléptek a házba, Isbaal hálóköntösben az ágyán feküdt és aludt. Agyonütötték és fejét vették. Aztán fogták a fejét, és egész éjszaka mentek vele az Arabán át vivõ úton. (Sámuel II. könyve 4, 7)

  • Isbaal fejét elvitték Hebronba Dávidnak, s így szóltak a királyhoz: "Nézd, ez Isbaalnak a feje, életedre törõ ellenségednek, Saulnak a fiáé. Így ma az Úr bosszút állt uramért és királyomért Saulon és nemzetségén." (Sámuel II. könyve 4, 8)

  • Ezzel Dávid parancsot adott a legényeinek és azok le is szúrták õket. Aztán levágták a kezüket és lábukat, s Hebron tavánál kiakasztották. Isbaal fejét pedig fogták és eltemették Abner sírboltjában, Hebronban. (Sámuel II. könyve 4, 12)

  • Ez a nevük azoknak a hõsöknek, akik Dáviddal tartottak: Isbaal, a hachmonita, a három közül az elsõ. Egyszerre nyolcszáz áldozat fölött lendítette meg a lándzsáját. (Sámuel II. könyve 23, 8)


“Subamos sem nos cansarmos, sob a celeste vista do Salvador. Distanciemo-nos das afeições terrenas. Despojemo-nos do homem velho e vistamo-nos do homem novo. Aspiremos à felicidade que nos está reservada.” São Padre Pio de Pietrelcina