Fondare 90 Risultati per: fognak

  • Õ azonban így szólt Ábrámhoz: "Tudd meg, hogy nemzetséged idegen lesz egy országban, amely nem az övé. Szolgálni fognak nekik, azok pedig elnyomják õket 400 esztendeig. (Teremtés könyve 15, 13)

  • Õk pedig elõkészítették az ajándékot, mire József délben megjön. Hallották ugyanis, hogy ott fognak ebédelni. (Teremtés könyve 43, 25)

  • Hallgatni fognak rád. Azután Izrael véneivel együtt menj el Egyiptom királyához és közöld vele: Találkoztunk Jahvéval, a héberek Istenével, ezért most szeretnénk háromnapi járásra a pusztába menni, és Jahvénak, a mi Istenünknek áldozatot bemutatni. (Kivonulás könyve 3, 18)

  • "Ha tehát nem hisznek neked és nem szívlelik meg az elsõ jelet, akkor majd a második jelre hinni fognak. (Kivonulás könyve 4, 8)

  • Nyüzsögni fognak a folyóban, azután kijönnek és behatolnak a házakba, a hálószobákba, az ágyadra, szolgáidnak és alattvalóidnak a házába, a kemencéibe és dagasztóteknõibe. (Kivonulás könyve 7, 28)

  • Úgy elpusztítom országotokat, hogy ellenségeitek álmélkodni fognak rajta, amikor odamennek lakni. (Leviták könyve 26, 32)

  • Azoknak a szívét pedig, akik megmaradnak, eltöltöm félelemmel, amikor ellenségeik földjén lesznek, megrémülnek a száraz levél zörrenésére, s futni fognak, mint ahogy a kard elõl menekül az ember, s elhullanak, bár senki sem kergeti õket. (Leviták könyve 26, 36)

  • Ha azonban nem ûzitek ki magatok elõl a föld lakóit mind, akiket meghagytok közülük, szálka lesznek a szemetekben és tüske az oldalatokban, szorongatni fognak benneteket azon a földön, amelyen laktok majd, (Számok könyve 33, 55)

  • Mikor trónra lép, készíttessen magának másolatot egy könyvbe errõl a törvényrõl, amelyet a Lévi fiai közül való papok fognak õrizni. (Második Törvénykönyv 17, 18)

  • A föld népei mind látják majd, hogy te az Úr nevét viseled és félni fognak tõled. (Második Törvénykönyv 28, 10)

  • S az eljövendõ nemzedék, fiaitok, akik utánatok születnek, és az idegen, aki messze földrõl érkezik, látva a csapásokat és betegségeket, amelyekkel az Úr elárasztja azt az országot, így fognak szólni: (Második Törvénykönyv 29, 21)

  • Mert azok a vészjósló szavak, amelyeket az Úr parancsára a bételi oltárra, meg Szamaria városaiban a magaslati szentélyekre mondott, biztosan be fognak teljesedni." (Királyok I. könyve 13, 32)


“Nas tribulações é necessário ter fé em Deus.” São Padre Pio de Pietrelcina