1. Mit mondjunk tehát? Maradjunk meg a bûnben, hogy a kegyelem gyarapodjék?

2. Szó sincs róla! Ha egyszer már meghaltunk a bûnnek, hogyan élhetnénk tovább benne?

3. Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az õ halálában keresztelkedtünk meg?

4. A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsõsége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk.

5. Mert ha halálának hasonlóságában egybenõttünk vele, úgy leszünk feltámadásában is.

6. Hiszen tudjuk, hogy a régi embert bennünk azért feszítették vele együtt keresztre, hogy a bûn teste elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a bûnnek.

7. Aki így meghalt, megszabadult a bûntõl.

8. Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is.

9. Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta.

10. Aki meghalt, az egyszer s mindenkorra meghalt a bûnnek, aki azonban él, az Istennek él.

11. Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bûnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban.

12. Ne uralkodjék tehát halandó testeteken a bûn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak.

13. Ne adjátok át tagjaitokat a bûnnek a gonoszság eszközeként, hanem mint a halálból életre keltek, adjátok magatokat Isten szolgálatára, tagjaitokat meg az igazság eszközéül szenteljétek az Istennek.

14. A bûn ugyanis többé nem uralkodik rajtatok, mert nem a törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben.

15. Mi következik ebbõl? Az, hogy vétkezzünk, mert nem a törvény uralma alatt, hanem a kegyelemben élünk? Semmi esetre sem.

16. Vagy nem tudjátok, hogy annak szolgái vagytok és annak kell engedelmeskednetek, akinek mint szolgák alárendelitek magatokat? Vagy a bûnnek, ami a halálba vezet, vagy az engedelmességnek, ami megigazulást eredményez?

17. De hála Istennek, hogy bár a bûnnek szolgáltatok, most már szívbõl engedelmeskedtek annak a tanításnak, amelyet kaptatok.

18. A bûntõl megszabadulva az igazság szolgái lettetek.

19. Földies gyarlóságok miatt emberi módon szólok. Ahogy tagjaitokat a tisztátalanság és gonoszság szolgálatában a bûnre adtátok, adjátok most tagjaitokat az igazság szolgálatára, a megszentelõdésre.

20. Míg ugyanis a bûnnek szolgáltatok, az igazsággal szemben szabadok voltatok.

21. Mi hasznotok volt akkor abból, ami miatt most szégyenkeztek? Hiszen annak vége a halál.

22. Most azonban felszabadultatok a bûn alól, és Isten szolgái lettetek. Gyümölcsötök a megszentelõdés, célotok az örök élet.

23. Mert a bûn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.





“O Santo Rosário é a arma daqueles que querem vencer todas as batalhas.” São Padre Pio de Pietrelcina