Sámuel II. könyve, 16
1. Alighogy túljutott Dávid a hegytetõn, ott jött vele szemben Ciba, Mifiboset szolgája, két fölnyergelt szamárral. Kétszáz kenyeret, száz mazsolás kalácsot, száz fügés kalácsot és egy tömlõ bort hoztak.
2. A király megkérdezte Cibától: "Mit akarsz ezzel?" Ciba ezt válaszolta: "A szamarak a király családja számára, hogy felüljenek rájuk, a kenyér és a gyümölcs eledelül a legényeknek, a bor meg azoknak inni, akik ellankadnak a pusztában."
3. A király tovább kérdezõsködött: "De hát hol van urad fia?" Ciba így felelt a királynak: "Ott maradt Jeruzsálemben. Azt mondta ugyanis: Ma visszaadja nekem Izrael háza atyám királyságát."
4. Erre a király azt mondta Cibának: "Minden, ami a Mifiboseté, legyen a tied!" Ciba így felelt: "Leborulok elõtted. Légy továbbra is kegyes hozzám, uram és királyom!"
5. Amikor Dávid király Bachurim közelébe ért, szembejött vele egy ember, ugyanabból a nemzetségbõl, amelybõl Saul családja is származott. Siminek hívták és Gera fia volt. Egyfolytában átkozódott, ahogy jött,
6. sõt köveket dobált Dávid után és Dávid király tisztjei után, noha a harcosok és a testõrök jobbról és balról közrefogták a királyt.
7. Így hangzottak Simi átkai: "Ki innét, ki, te vérengzõ, elvetemült ember!
8. Most rád hárította az Úr Saul egész házának vérét, akitõl elvetted a királyságot, és fiadnak, Absalomnak kezére juttatta. Látod, most aztán bajba jutottál, amiért olyan vérengzõ vagy."
9. Ceruja fia, Abisáj megkérdezte a királytól: "Mit átkozza ez a döglött kutya uramat, királyomat? Engedd meg, hogy odamenjek és fejét vegyem!"
10. De a király így válaszolt: "Mit akartok tõlem, Ceruja fia? Hagyjátok, hadd átkozódjék. Ha az Úr meghagyta neki: Átkozd meg Dávidot, akkor ki kérheti számon: miért teszel ilyet?"
11. Aztán azt mondta Dávid Abisájnak és tisztjeinek: "Ha a saját fiam, aki ágyékomból származik, az életemre tör, mennyivel inkább Benjaminnak ez a fia itt. Hagyjátok, hadd átkozzon! Mert az Úr hagyta meg neki.
12. Talán majd megszán az Úr nyomorúságomban és jót ad a helyett az átok helyett, amely ma ér."
13. Ezzel Dávid ment embereivel együtt tovább az útján. Simi azonban szintén lement a lejtõn, s folyvást átkozta, kõvel dobálta és fölkavarta elõtte a port.
14. A király és az egész nép, amely vele tartott, kimerülten érkezett..., de ott végre lélegzethez jutott.
15. Közben Absalom Izrael férfiaival Jeruzsálembe érkezett. Achitofel is vele volt.
16. Amikor Dávid barátja, az archita Husai Absalomhoz ért, felkiáltott: "Éljen a király! Éljen a király!"
17. Absalom megkérdezte tõle: "Ez a barátod iránti szeretet? Miért nem mentél el a barátoddal?"
18. Husai így válaszolt Absalomnak: "Nem! Akit az Úr, ez a nép itt és Izrael fiai választottak, azzal kívánok tartani és élni.
19. S másodszor: Kinek szolgáljak, ha nem a fiának? Amint atyádat szolgáltam, neked is szolgálatodra leszek."
20. Absalom Achitofelhez, fordult: "Adj tanácsot, mit tegyünk?"
21. Achitofel azt mondta Absalomnak: "Menj be atyád ágyasaihoz, akiket itt hagyott, hogy õrizzék a palotát. Ha aztán egész Izrael meghallja, hogy gyûlöletessé tetted magad atyád elõtt, azok, akik hozzád csatlakoztak, mind bátorságot merítenek."
22. Így hát fölvertek Absalomnak a tetõn egy sátort, és Absalom egész Izrael szeme láttára bement atyja ágyasaihoz.
23. Achitofelnek a tanácsa ugyanis, amelyet azokban a napokban adott, annyit jelentett, mintha valaki az Istentõl kapott volna intést. Ilyen sokat számított Achitofel tanácsa mind Dávidnak, mind Absalomnak.