1. Óvakodjunk ezért attól, hogy közületek bárki úgy vélekedjen, még késlekedhet bemenni nyugalmába, mert még érvényben van az ígéret.

2. Hozzánk éppúgy eljutott az üdvösség örömhíre, mint õhozzájuk; ám nekik nem vált hasznukra a tanítás, mert nem csatlakoztak azokhoz, akik hittel hallgatták.

3. Nyugalma országába ugyanis csak akkor jutunk el, ha hívõk vagyunk. Mert ezt mondta: Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmamba be nem mennek.

4. A világ teremtése óta mûvei ugyan befejezõdtek, mint ahogy egy helyen a hetedik nappal kapcsolatban megállapítja: "A hetedik napon az Isten megpihent minden munkájától."

5. Itt mégis így nyilatkozik: "Nyugalmamba nem mennek be."

6. Azaz még hátra van, hogy némelyek eljussanak, ugyanakkor mások, akik már korábban hallották az evangéliumot, hitetlenségük következtében nem jutottak el oda.

7. Azért ismét kijelölt egy napot, egy "má"-t. Dávid által mondatja annyi idõ után, amit már elõbb idéztünk: Ma, amikor majd meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket.

8. Ha Józsue megszerezte volna nekik nyugalma (országát), nem szólt volna egy másik, késõbbi napról.

9. A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére.

10. Aki ugyanis belép nyugalma országába, az megpihen minden munkájától, mint ahogy az Isten is megpihent a magáétól.

11. Törekedjünk tehát rá, hogy bejussunk nyugalmának ebbe az (országába), nehogy valaki éppúgy elessék, mint elõbb a hitetlenség példáján láttuk.

12. Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélû kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velõ gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit.

13. Semmilyen teremtett dolog nem marad elõtte rejtve; minden föl van fedve és nyitva van az elõtt, akinek számadással tartozunk.

14. Mivel tehát olyan kiváló fõpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban.

15. Fõpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együttérezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bûntõl azonban ment maradt.

16. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.





“O amor nada mais é do que o brilho de Deus nos homens”. São Padre Pio de Pietrelcina