1. Hozzátok azonban, testvérek, nem szólhattam úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak mint testiekhez, mint akik még nem nõttetek fel Krisztusban.

2. Tejjel tápláltalak benneteket, nem szilárd étellel, mert nem bírtátok el. Sõt még most sem bírjátok el,

3. mert testiek vagytok. Amikor ugyanis vetélkedtek és civódtok, nem vagytok-e testiek, és nem viselkedtek-e nagyon is emberi módon?

4. Mert amíg az egyik így nyilatkozik: "Én Pállal tartok", a másik meg: "Én Apollóval", vajon nem vagytok-e túlságosan emberiek?

5. Mert mi Apolló? Mi Pál? Szolgák csupán, akik által hívõk lettetek, ahogy nekik az Úr megadta.

6. Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést az Isten adta.

7. Nem számít sem az, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak a gyarapodást adó Isten.

8. Az ültetõ és az öntözõ egyek, el is nyeri mindegyik a jutalmát fáradozásához mérten.

9. Istennek vagyunk ugyanis munkatársai, ti meg Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.

10. Mint gondos építõmester, az Istentõl nekem juttatott kegyelemmel megvetettem az alapot, de más épít rá.

11. A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat.

12. Kinek-kinek munkája mutatja majd meg, hogy erre az alapra aranyból, ezüstbõl, drágakõbõl, fából, szénából vagy szalmából épít-e.

13. Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tûzzel érkezik, és a tûz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája.

14. Akinek építménye megmarad, jutalomban részesül.

15. De akinek mûve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tûz által.

16. Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek?

17. Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az.

18. Senki ne ámítsa magát! Aki közületek bölcsnek tartja magát ezen a világon, váljék balgává, hogy csakugyan bölcs lehessen.

19. Hiszen a világ bölcsessége balgaság Isten elõtt. Amint írva van: "Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket".

20. Továbbá: Tárva az Úr elõtt az emberek gondolata, csupa hiúság a foglalata.

21. Ezért senki se kérkedjék az emberekkel. Hisz minden a tietek:

22. Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendõk: minden a tietek.

23. Ti azonban Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené.





“Nossa Senhora está sempre pronta a nos socorrer, mas por acaso o mundo a escuta e se emenda?” São Padre Pio de Pietrelcina