1. Hétesztendõs volt, amikor király lett Joás, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja beersebai volt, Cibja volt a neve.

2. Jehojada fõpap egész életében azt tette Joás, ami helyes az Úr szemében.

3. Jehojada két feleséget szerzett neki, és õ fiúkat és lányokat nemzett.

4. Egy idõ múlva elhatározta Joás, hogy megújítja az Úr templomát.

5. Egybegyûjtötte a papokat és a levitákat, és így szólt hozzájuk: "Menjetek el Júda városaiba és egész Izraeltõl gyûjtsetek pénzt, hogy évrõl évre kijavíthassuk Istenetek templomát. Siessetek a dologgal!" Ám a leviták nem siettek vele.

6. Erre a király magához hívatta Jehojada fõpapot és kérdõre vonta: "Miért nem sürgeted a levitákat, hogy Júdából és Jeruzsálembõl beszedjék az adót, amelyet Mózes, az Úr szolgája vetett ki Izrael közösségére a megnyilatkozás sátora javára.

7. Ugyanis a gonosz Atalja és fiai tönkretették az Isten templomát, sõt még az Úr templomának szentelt adományokat is a Baalokra költötték."

8. A király parancsára ládát készítettek, és elhelyezték kívül az Úr templomának kapuja elé.

9. Aztán kihirdették Júdában és Jeruzsálemben, hogy hozzák be az Úrnak az adót, amelyet Mózes, az Isten szolgája állapított meg Izrael számára a pusztában.

10. Az összes fõemberek és az egész nép örömmel tettek neki eleget. Elhozták az adományt és bedobták a ládába, úgyhogy az egészen megtelt.

11. Valahányszor elérkezett az ideje, hogy a leviták a ládát a királyi felügyelõségre vigyék, amikor észrevették, hogy sok pénz van benne, eljött a királyi jegyzõ és a fõpap megbízottja. Aztán kiürítették a ládát, majd fogták és visszavitték a helyére. Így jártak el idõrõl idõre, úgyhogy tömérdek pénzt felhalmoztak.

12. Ezt a király és Jehojada átadták a munkálatok vezetõinek, akik az Úr templomának felújítását irányították. Azok kõfaragókat és egyéb mesterembereket fogadtak, hogy megújítsák az Úr templomát, azonkívül vas- és bronzmûveseket, hogy kijavítsák az Úr templomát.

13. A munkások hozzá is láttak a dologhoz, és kezük nyomán elõrehaladt a javítás munkája. Így tervszerûen helyreállították és megerõsítették az Isten házát.

14. Miután minden elkészült, a maradék pénzt a király és Jehojada elé vitték. Azok templomi szereket készíttettek belõle: a szolgálathoz és az égõáldozathoz fölszereléseket, csészéket, arany- és ezüsttárgyakat. Az Úr templomában Jehojada egész életében állandóan bemutatták az égõáldozatokat.

15. Ámde Jehojada megöregedett, betelt a napokkal és meghalt. Százharminc éves volt, amikor meghalt.

16. Dávid városában a királyok mellé temették el, mert jót tett Izraelben Isten és az õ temploma javára.

17. Jehojada halála után eljöttek Júda nemzetségének fejei, s bemutatták hódolatukat a királynak. A király ettõl kezdve rájuk hallgatott.

18. Erre õk elhagyták az Úrnak, atyáik Istenének templomát, bálványoknak és faragott képeknek szolgáltak. E bûneik miatt harag sújtotta Júdát és Jeruzsálemet.

19. Prófétákat küldött hozzájuk, hogy visszatérítsék õket az Úrhoz. De õk nem hallgattak rájuk, hiába figyelmeztették õket.

20. Ekkor az Isten lelke leszállt Zekarjára, Jehojada fõpap fiára. Erre õ odaállt a nép elé, és így szólt hozzájuk: "Miért szegtétek meg az Úr parancsát? Nem szolgál ez javatokra! Mivel elhagytátok az Urat, õ is elhagyott benneteket."

21. Erre összefogtak ellene, és a király parancsára megkövezték a templom udvarán.

22. Joás király már nem akart emlékezni arra a jótéteményre, amelyet atyja, Jehojada tett vele, és megölette a fiát. A haldokló utolsó szavai ezek voltak: "Látja az Úr, és bosszút fog állni."

23. Az esztendõ elmúltával történt, hogy felvonult ellene Arám serege. Benyomultak Júdába és Jeruzsálembe, megölték a nép összes fõembereit, zsákmányukat pedig mind hazaküldték a királynak Damaszkuszba.

24. Bár a betört arám sereg csekély létszámú volt, az Úr mégis kezükbe adta a sokkal nagyobb sereget, mert elhagyták az Urat, atyáik Istenét. De Joást is utolérte a büntetés.

25. Mivel a visszavonuló csapatok súlyos betegen hagyták hátra, saját szolgái esküdtek össze ellene Jehojada fõpap fiának vére miatt és megölték õt ágyában. Dávid városában temették el, de nem a királyok sírboltjában.

26. Ezek voltak, akik összeesküdtek ellene: Zabad, az ammonita asszonynak, Simeátnak fia és Jehozabad, a moábi nõnek, Simritnek fia.

27. Fiai, az általa kirótt adóteher nagysága, és a templomnak kijavítása - lám meg vannak írva a Királyok könyvének följegyzéseiben. Fia, Amacja lett helyette a király.





“Você deve ter sempre prudência e amor. A prudência tem olhos; o amor tem pernas. O amor, como tem pernas, gostaria de correr a Deus. Mas seu impulso de deslanchar na direção dEle é cego e, algumas vezes, pode tropeçar se não for guiado pela prudência, que tem olhos.” São Padre Pio de Pietrelcina