1. Aztán, így szólt tanítványaihoz: "Lehetetlen, hogy botrányok elõ ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza õket.

2. Jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy e kicsik közül egyet is megbotránkoztasson.

3. Vigyázzatok magatokra. Ha vét ellened testvéred, fedd meg. De ha megbánja, bocsáss meg neki.

4. Ha hétszer vétkezik is naponta ellened, és hétszer fordul hozzád azzal, hogy "bánom", bocsáss meg neki."

5. Az apostolok kérték az Urat: "Növeld bennünk a hitet."

6. Az Úr ezt felelte: "Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! - megteszi nektek.

7. Ki mondja közületek béresének vagy bojtárjának, amikor a mezõrõl hazajön: Gyere gyorsan, ülj asztalhoz.

8. Helyette nem ezt mondja-e inkább: Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, aztán majd ehetsz és ihatsz magad is?

9. Megköszöni tán a szolgának, hogy teljesítette parancsait?

10. Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Mihaszna szolgák vagyunk, hisz csak kötelességünket teljesítettük."

11. Jeruzsálembe menet Szamaria és Galilea határa mentén vitt az útja.

12. Amikor az egyik faluba betért, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak

13. és jó hangosan kérték: "Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!"

14. Rájuk emelte tekintetét, és így szólt hozzájuk: "Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak." Útközben megtisztultak.

15. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsõítette az Istent,

16. s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamariai volt.

17. Jézus megkérdezte: "Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt?

18. Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy dicsõítse az Istent?"

19. Aztán hozzá fordult: "Állj fel és menj! A hited meggyógyított."

20. A farizeusok megkérdezték tõle, hogy mikor jön el az Isten országa. Ezt válaszolta: "Az Isten országa nem jön el szembetûnõ módon.

21. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek van."

22. Ezután a tanítványokhoz fordult: "Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, de nem fogjátok látni.

23. Mondják majd nektek: Nézzétek, itt van vagy amott. De ne menjetek el, ne fussatok oda!

24. Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik szélétõl a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is.

25. Elõbb azonban sokat kell szenvednie, és el kell tûrnie, hogy ez a nemzedék megvesse.

26. És mint Noé korában történt, úgy lesz az Emberfiának idejében is.

27. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek egészen addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és mind elpusztította õket.

28. Ugyanúgy, ahogy Lót napjaiban történt: ettek, ittak, vettek, eladtak, ültettek, építettek.

29. Aztán azon a napon, amelyen Lót elhagyta Szodomát, tüzes kénesõ esett az égbõl, és mind elpusztította õket.

30. Ugyanez fog bekövetkezni azon a napon, amelyen az Emberfia megjelenik.

31. Aki azon a napon a háztetõn lesz, és a holmija lent a házban, ne jöjjön le érte. Hasonlóképpen, aki kinn lesz a határban, ne térjen vissza érte.

32. Gondoljatok Lót feleségére!

33. Aki folyvást azon fáradozik, hogy életét megmentse, elveszíti, aki ellenben elveszíti, az megmenti.

34. Mondom nektek, azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban. Az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.

35. Két asszony fog együtt õrölni, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.

36. .

37. "Hol, Uram?" - kérdezték. "Ahol a hulla van - felelte - odagyûlnek a saskeselyûk."





“Todas as percepções humanas, de onde quer que venham, incluem o bem e o mal. É necessário saber determinar e assimilar todo o bem e oferecê-lo a Deus, e eliminar todo o mal.” São Padre Pio de Pietrelcina