1. Föltekintett és figyelte, hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe.

2. Közben látta, hogy egy szegény özvegy két fillért dobott be.

3. Erre megjegyezte: "Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más.

4. Mert a többiek feleslegükbõl adták az adományt, õ azonban mind odaadta, ami szegénységétõl telt: egész megélhetését."

5. Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, ezt mondta:

6. "Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, nem hagynak követ kövön, mind lerombolják."

7. Erre megkérdezték tõle: "Mester, mikor fognak ezek bekövetkezni? És mi lesz a jel elõtte?"

8. Így válaszolt: "Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: Én vagyok. És: Elérkezett az idõ! - Ne kövessétek õket.

9. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Ilyeneknek kell elõbb történniük, de ezzel még nincs itt a vég!"

10. Aztán így folytatta: "Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad.

11. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Szörnyû tünemények és különös jelek tûnnek fel az égen.

12. De elõbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért,

13. azért, hogy tanúságot tegyetek.

14. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket, hogyan védekezzetek.

15. Olyan ékesszólást és bölcsességet adok nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani nektek.

16. Kiszolgáltatnak benneteket a szülõk, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket megölnek közületek.

17. Nevemért mindenki gyûlölni fog benneteket.

18. De nem vész el egy hajszál sem fejetekrõl.

19. Kitartástokkal megmentitek lelketeket.

20. Amikor azt látjátok, hogy Jeruzsálemet seregek veszik körül, tudjátok, hogy bekövetkezett pusztulása.

21. Akkor aki Júdeában van, fusson a hegyekbe, aki a városban, meneküljön onnan el, aki pedig vidéken, ne térjen oda vissza.

22. Ezek a bosszú napjai lesznek, hogy beteljesedjék mind, ami meg van írva.

23. Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy lesz a gyötrelem a földön, s az ítélet haragja sújtja ezt a népet.

24. Kard élén hullanak el, és fogságba hurcolják õket, a pogány népek közé, Jeruzsálemet pogányok fogják tiporni, míg idejük be nem teljesedik.

25. Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt.

26. Az emberek meghalnak a rémülettõl, és a világra zúduló szörnyûségek várásától. Az egek erõi megrendülnek.

27. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhõben, nagy hatalommal és dicsõséggel.

28. Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje."

29. Ezután mondott nekik egy hasonlatot: "Gondoljatok a fügefára és a többi fára.

30. Amikor már kihajtanak, tudjátok, hogy nemsokára itt a nyár.

31. Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok, hogy közel van az Isten országa.

32. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek.

33. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el.

34. Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap,

35. mert mint a tõr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára.

36. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe elõtt."

37. Nappal a templomban tanított, éjszakára pedig kiment az Olajfák-hegyére, és ott töltötte az idõt.

38. Kora reggel az egész nép a templomba gyülekezett, hogy hallgassa.





“Enquanto estivermos vivos sempre seremos tentados. A vida é uma contínua luta. Se às vezes há uma trégua é para respirarmos um pouco.” São Padre Pio de Pietrelcina