1. Liziász kancellár, a király gyámja és rokona nagyon elkeseredett ezeken az eseményeken,

2. és nem sokkal azután összegyûjtött mintegy nyolcvanezer férfit, és az egész lovasságot is mozgósítva kivonult a zsidók ellen azzal a szándékkal, hogy a várost görög településsé változtatja,

3. a templomot pedig a többi pogány templomhoz hasonlóan megadóztatja, s a fõpapi tisztséget évrõl évre áruba bocsátja.

4. Egyáltalán nem számolt Isten hatalmával, hanem csak gyalogosai tízezreiben, lovasai ezreiben és a nyolcvan elefántban bizakodott.

5. Behatolt Júdeába, megközelítette az egyik erõs erõdöt, a Jeruzsálemtõl mintegy öt mérföld távolságra levõ Bet-Curt, és erõsen szorongatta.

6. Amikor a Makkabeus és hívei meghallották, hogy Liziász ostrom alá vette az erõdöket, sírás és jajgatás közepette az Úrhoz folyamodtak az egész néppel egyetemben, hogy Izrael megmentésére küldje el jó angyalát.

7. Aztán elsõként a Makkabeus ragadott fegyvert, s biztatta a többieket is, nézzenek szembe a veszélyekkel és legyenek testvéreik segítésére. Ezzel közösen kivonultak, bizakodó hangulatban.

8. Amikor még Jeruzsálem közelében voltak, megjelent nekik egy fehérbe öltözött lovas.

9. Aranyfegyvert forgatott, és az élükre állt. Erre mindannyian dicsõítették Istent irgalmasságáért, és annyira felbátorodtak, hogy készen voltak nemcsak az embereket, hanem még a legvadabb állatokat is megtámadni, sõt a vasfalakat is áttörni.

10. Csatarendben haladtak elõre, égi harcostársukkal, mivel megkönyörült rajtuk az Úr.

11. Mint az oroszlánok, úgy támadtak rá az ellenségre, és lekaszaboltak tizenegyezer gyalogost és ezerhatszáz lovast. A többieket menekülésre kényszerítették.

12. A legtöbbjüknek csak a puszta életüket sikerült megmenteniük, mert már megsebesültek. Maga Liziász is csak szégyenletes futással tudta életét megmenteni.

13. De Liziász nem volt oktalan ember, így amikor elgondolkodott a vereségén, belátta, hogy a zsidók legyõzhetetlenek, mert velük harcol a hatalmas Isten.

14. Ezért követeket küldött hozzájuk, és méltányos föltételekkel békét ajánlott. Megígérte, hogy a királyt is ráveszi, kössön velük barátságot.

15. A Makkabeus a közjó érdekében mindenben elfogadta Liziász ajánlatát. S a király megadott mindent, amit a Makkabeus a zsidók számára írásban követelt.

16. A levél, amelyet Liziász a zsidókhoz intézett, így hangzott: "Liziász üdvözletét küldi a zsidók népének.

17. Követeitek, János és Absalom, átnyújtották alábbi kérelmeteket, és arra kértek, hagyjam jóvá a bennük foglaltakat.

18. Amit a király elé kellett terjeszteni, azt elé terjesztettem, s õ hozzájárult, amihez lehetett.

19. Ha továbbra is megfelelõ magatartást tanúsíttok a közügyekben, rajta leszek, hogy elõmozdítsam jóléteteket.

20. Ami a részleteket illeti, meghagytam a ti és az én követeimnek, hogy tanácskozzanak veletek.

21. Jó egészséget! A 148. esztendõben Dioszkorosz hónapjának 24-én."

22. A király levele így hangzott: "Antiochusz király üdvözletét küldi testvérének, Liziásznak!

23. Mivel atyánkat maguk közé szólították az istenek, azt kívánjuk, hogy birodalmunknak minden polgára zavartalanul a saját ügyeinek szentelhesse magát.

24. Hallottuk, hogy a zsidók nem helyeslik a görög életmódra való áttérést, amit atyánk elrendelt, hanem inkább a saját életmódjukat kedvelik, ezért azt kérik, hogy megtarthassák saját törvényeiket.

25. Nos, az az óhajunk, hogy ez a nép is zavartalanul éljen. Ezért elrendeljük, hogy kapják vissza szentélyüket, és életüket atyáik szokásai szerint élhessék.

26. Légy hát rajta, hogy követeket küldj hozzájuk. Ezek nyújtsanak nekik békejobbot, hogy lássák, mi a szándékunk, s így öröm töltse el õket és kedvvel lássanak újra neki dolgaiknak."

27. Az a levél, amelyet a király a néphez intézett, így hangzott: "Antiochusz király üdvözletét küldi a nagytanácsnak és a többi zsidónak.

28. Ha jól megy sorotok, akkor az megfelel kívánságunknak. Mi is jól vagyunk.

29. Menelausz jelentette: vissza kívántok térni, hogy a saját dolgaitoknak szentelhessétek magatokat.

30. Azoknak, akik Xantikosz hónap 30-ig hazatérnek, békét biztosítunk,

31. és megengedjük, hogy a zsidók a saját étkezési szabályaik és törvényeik szerint éljenek, mint azelõtt. Senkit sem szabad közülük életmódja miatt semmi módon zaklatni.

32. Egyszersmind elküldöm Menelauszt, hogy nyugtasson meg benneteket.

33. Éljetek békében! A 148. esztendõben Xantikosz hónap 15-én."

34. A rómaiak is küldtek egy levelet, ez volt a tartalma: "Quintusz Memmiusz és Titusz Maniliusz és Maniusz Szergiusz római legátusok üdvözletüket küldik a zsidók népének.

35. Amit Liziász, a király rokona megadott nektek, azt mi is megadjuk.

36. Azokat a kérdéseket pedig, amelyeket nézete szerint a király elé kell terjeszteni, fontoljátok meg, aztán küldjetek el valakit, hogy ügyeiteket kedvetek szerint képviselhessük. Mi ugyanis tovább utazunk Antiochiába.

37. Siessetek hát, küldjétek embereiteket, hadd tudjuk meg, mint vélekedtek.

38. Jó egészséget kívánunk! A 148. esztendõ, Xantikosz hónap 15-én."





“Rezai e continuai a rezar para não ficardes entorpecidos”. São Padre Pio de Pietrelcina