1. A nép és az asszonyok hangos panaszra fakadtak zsidó testvéreik ellen.

2. Némelyek ezt mondták: "Zálogba kell adnunk fiainkat és lányainkat, hogy gabonát szerezhessünk, ehessünk és életben maradjunk."

3. Mások így szóltak: "Mezeinket, szõleinket, házainkat kell elzálogosítani, hogy gabonához jussunk az éhínség idején."

4. Voltak, akik így beszéltek: "Kölcsönt kell vennünk földjeinkre és szõleinkre, hogy megfizethessük a királynak az adót.

5. Pedig mi is ugyanolyan húsból valók vagyunk, mint testvéreink, s gyermekeink is olyanok, mint az õ gyermekeik. El kell adnunk fiainkat és lányainkat rabszolgának. Lányaink közül némelyeket már eladtunk! Nem tehetünk ellene semmit, hiszen földjeink és szõleink már másoké lettek."

6. Amikor panaszukat és ezeket a szavakat meghallottam, nagyon megharagudtam.

7. Megfontoltam a dolgot, és megdorgáltam az elõkelõket és az elöljárókat. Így szóltam hozzájuk: "Milyen terhet raktok testvéretekre!" Majd népes gyûlést hívtam össze ellenük,

8. és így szóltam hozzájuk: "Mi tehetségünkhöz képest kiváltottuk zsidó testvéreinket, akiket eladtak a pogányoknak. Ti pedig most eladjátok testvéreiteket, hogy majd váltsuk ki õket." Erre hallgattak, és nem tudtak mit válaszolni.

9. Aztán folytattam: "Amit tesztek, az nem helyes. Nem akartok Istenünk félelmében élni, hogy elkerüljétek az ellenséges népek gyalázkodásait?

10. Magam is, testvéreim és embereim is adtunk nekik pénzt és gabonát, s most elengedjük nekik ezt a tartozást.

11. Adjátok nekik késedelem nélkül vissza a földjüket, szõlõjüket, olajfájukat és házukat. Engedjétek el nekik, amivel pénzben, gabonában, borban és olajban tartoznak nektek, amit kölcsönadtatok nekik."

12. Így válaszoltak: "Visszaadjuk, nem követelünk tõlük többé semmit, s úgy teszünk, ahogy mondtad." Erre megeskettem õket - miután odahívtam a papokat -, hogy ígéretük szerint járnak el.

13. Majd kiráztam köntösömet és ezt mondtam: "Isten így rázzon ki házából, vagyonából minden embert, aki nem tartja meg ezt az ígéretet. Ilyen kirázott és üres legyen!" Az egész gyülekezet ráfelelte: "Úgy legyen!" -, és dicsõítette az Urat. A nép pedig a határozat értelmében járt el.

14. Attól a naptól kezdve, amikor a király Júda földjének helytartójává rendelt, Artaxerxész király 20. évétõl a 32. évig - tizenkét éven át -, sem magam, sem testvéreim sohasem ettük a kormányzó kenyerét.

15. A régi kormányzók ugyanis, akik elõttem voltak, súlyos terheket raktak a népre. Minden napra 40 sékel ezüstöt szedtek tõlük kenyérre való járandóság címén, és szolgáik is szorongatták a népet. Én nem tettem így, istenfélelembõl.

16. A fal építésekor is kivettem részemet a munkából, jóllehet nem vettem magamnak földet. S embereim is mind megfogták a dolog végét.

17. A vezetõk és az elöljárók asztalomnál étkeztek, mintegy százötven férfi, nem számítva azokat, akik a környezõ népek közül csatlakoztak hozzánk.

18. Naponta elkészítettek a költségemre egy ökröt, hat hízott kost s szárnyasokat. Ezenkívül minden tizedik napon hoztak rengeteg tömlõ bort. Mindezek ellenére sohasem vettem fel a kormányzói járandóságot, mert nehéz munka nehezedett a népre.

19. Emlékezzél meg, Istenem, a javamra arról, amit ezért a népért tettem.





“Diga ao Senhor: Faça em mim segundo a Tua vontade, mas antes de mandar-me o sofrimento, dê-me forças para que eu possa sofrer com amor.”. São Padre Pio de Pietrelcina