Sámuel II. könyve, 24

1. Újra fellángolt az Úr haragja Izrael ellen, úgyhogy ismét felingerelte ellenük Dávidot, és azt mondta neki: "Menj, s vedd számba Izraelt és Júdát!"

2. A király ezért megparancsolta Joábnak és a sereg vezéreinek: "Járjátok sorra Izrael törzseit Dántól egészen Beersebáig, és vegyétek számba a népet, hogy megtudjam mennyi a nép!"

3. Joáb azonban azt mondta a királynak: "Az Úr, a te Istened, bármilyen népes is a nép, tegye százszor népesebbé, és uram, királyom ezt lássa még a saját szemével! De miért kíván uram és királyom ilyesmit?"

4. Ám a király parancsa sürgette Joábot, valamint a sereg vezéreit. Így hát Joáb, valamint a sereg vezérei távoztak a királytól, hogy számba vegyék Izrael népét.

5. Átkeltek a Jordánon és Aroernél kezdték, annál a városnál, amely a patak völgyében középen terül el, aztán a gaditákhoz mentek, majd Jazerbe.

6. Utána Gileádba és a hetiták földjére, Kádesba érkeztek. Innét Dánba mentek, majd Dántól Szidon felé vették az irányt.

7. Ezután Tirusz erõdjébe mentek, valamint a hivviták és kánaániak városaiba. Innen Júda déli részébe mentek, Beersebába.

8. Így bejárták az egész országot, és kilenc hónap és húsz nap elteltével visszaérkeztek Jeruzsálembe.

9. Joáb jelentette a királynak a számbavétel eredményét: Izrael fiai 800 000 kardforgató férfit tettek ki, Júda meg 500 000 férfit.

10. Miután számba vétette a népet, Dávidnak megdobbant a szíve. Így szólt hát az Úrhoz: "Nagy bûnt követtem el. De bocsásd meg, Uram, szolgádnak ezt a bûnt, mert ostobaságot csináltam."

11. Amikor Dávid reggel fölkelt, az Úr ezt a szózatot intézte Dávid látóemberéhez, Gád prófétához:

12. "Menj és add tudtára Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Hármat mondok, aztán amit választasz, azt teszem veled!"

13. Gád elment Dávidhoz és tudtára adta. Így szólt: "Jöjjön-e három évig tartó éhínség büntetésül az országra? Vagy azt akarod, hogy három hónapon át menekülj ellenséged elõl, õ meg üldözzön? Vagy legyen három napig pestis országodban? Gondolkozz rajta, s mondd meg, milyen választ vigyek annak, aki küldött!"

14. Erre Dávid azt felelte Gádnak: "Nagy szorultságban vagyok... Inkább kerüljünk az Úr kezébe, hiszen nagy az irgalma. De emberek kezétõl nem szeretnék elveszni."

15. Így hát Dávid a pestist választotta. Épp a búza aratásának volt az ideje. Akkor az Úr pestist küldött Izraelre, reggeltõl a megszabott idõre. A csapás lesújtott a népre, és hetvenezren meghaltak a népbõl Dántól egészen Beersebáig.

16. Amikor azonban az angyal Jeruzsálem felé is kinyújtotta kezét, hogy elpusztítsa, az Úr megbánta ezt a csapást, és megparancsolta az angyalnak, aki lesújtott a népre: "Most aztán elég! Húzd vissza a kezed!" Az Úr angyala éppen a jebuzita Arauna szérûjénél volt.

17. Amikor Dávid látta az angyalt, aki lesújtott a népre, így könyörgött az Úrhoz: "Én vétkeztem, én követtem el gonoszságot! Ezek, a nyáj, mit vétettek? Ezért hát forduljon kezed ellenem és házam ellen!"

18. Azon a napon Gád elment Dávidhoz, és azt mondta neki: "Menj föl, és a jebuzita Arauna szérûjénél építs oltárt az Úrnak."

19. Dávid Gád szavára fölment, amint az Úr parancsolta neki.

20. Amikor Arauna odanézett, azt látta, hogy a király közeleg szolgáival. Arauna éppen a búza cséplésével volt ugyanis elfoglalva. Erre Arauna elõlépett, s egészen a földig hajolt a király elõtt.

21. És így szólt Arauna: "Miért jön uram és királyom szolgájához?" "Azért, hogy megvegye tõled a szérûdet - válaszolta Dávid. Oltárt akarok építeni az Úrnak, amiért elmúlt a néprõl a csapás."

22. Arauna azt felelte a királynak: "Vegye csak uram és királyom, és mutassa be áldozatul, amit jónak lát. Nézd, ott vannak a marhák, égõáldozatul, és a csépák meg az ökrök szerszáma tûzrevalónak.

23. Uram és királyom szolgája mindent a királynak ajándékoz." Aztán így folytatta Arauna a király felé fordulva: "Legyen hozzád irgalmas az Úr, a te Istened!"

24. A király erre azt mondta Araunának: "Nem, hanem pénzen veszem meg tõled. Csak nem mutatom be az Úrnak, Istenemnek égõáldozatul, ami nekem semmibe se kerül?" Így hát megvette a szérût és a marhákat 50 ezüst sékelért.

25. Aztán Dávid oltárt emelt az Úrnak, és égõáldozatot, valamint közösségi áldozatot mutatott be rajta. Erre az Úr irgalommal fordult az ország felé, és elmúlt Izraelrõl a csapás.