Found 172 Results for: Templom Pénz

  • Belül tehát cédrusfából volt a templom, faragott gyümölcs- és virágfüzérekkel ékesítve. Csupa cédrusfa volt az egész. Követ sehol sem lehetett látni. (Királyok I. könyve 6, 18)

  • A kerubokat a templom legbelsõ részébe állította; úgy terjesztették ki szárnyaikat, hogy az egyik (kerub) egyik szárnya az egyik falhoz ért, a másik kerub másik szárnya meg a másik falhoz. A térség közepén is összeértek szárnyaik. (Királyok I. könyve 6, 27)

  • Aztán a templom falait körbe kidíszítette faragott kerubokkal, pálmákkal és virágfüzérekkel, kívül és belül egyaránt. (Királyok I. könyve 6, 29)

  • Még a templom padlóját is beborította arannyal, kívül is, belül is. (Királyok I. könyve 6, 30)

  • A 11. esztendõben, Bul hónapban - ez a nyolcadik hónap - elkészült a templom minden része, s minden, ami csak hozzá tartozott. Hét évig építették. (Királyok I. könyve 6, 38)

  • Az oszlopokat a templom elõcsarnokánál állította fel. Az egyik oszlopot jobbra állította, és Jachinnak nevezte el. A másik oszlopot balra állította, és Boásznak nevezte el. (Királyok I. könyve 7, 21)

  • Az üstlábak közül ötöt a templom déli oldalára állított, ötöt pedig az északi oldalra. A (bronz) medencét a templom déli oldalán állította fel, mégpedig délkelet felé. (Királyok I. könyve 7, 39)

  • S a papok az Úr szövetségének ládáját a helyére vitték, a templom hátulsó térségébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnyai alá. (Királyok I. könyve 8, 6)

  • minden imát, minden könyörgést, amit egynek is kiejt a szája, amint mindig akad valaki, akiben fölébred a lelkiismeret, úgyhogy kitárja kezét a templom felé; (Királyok I. könyve 8, 38)

  • hallanak majd dicsõ nevedrõl, erõs kezedrõl és kinyújtott karodról -, ha szintén eljön, és e felé a templom felé fordulva imádkozik; (Királyok I. könyve 8, 42)

  • tégy meg mindent, amiért az idegen hozzád könyörög, hogy a földnek minden népe fölismerje nevedet, és féljen úgy, mint Izrael, s tudja meg, hogy ez a templom, amelyet építettem, a nevednek van szentelve. (Királyok I. könyve 8, 43)

  • Ha néped ellenségei ellen hadba vonul, azon az úton, amelyen küldöd, s ha az Úrhoz imádkozik a felé a város felé fordulva, amelyet kiválasztottál, s a felé a templom felé, amelyet nevednek emeltem, (Királyok I. könyve 8, 44)


“O mais belo Credo é o que se pronuncia no escuro, no sacrifício, com esforço”. São Padre Pio de Pietrelcina