Found 418 Results for: figyelmen kívül hagyja Istent

  • Erre másodszor is hívatták a vakon született embert és figyelmeztették: "Dicsõítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bünös." (János evangéliuma 9, 24)

  • Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják az Istent, volt néhány görög is. (János evangéliuma 12, 20)

  • Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust. (János evangéliuma 17, 3)

  • E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsõíti majd meg Istent. Majd hozzátette: "Kövess engem!" (János evangéliuma 21, 19)

  • Dicsõítették az Istent, és az egész nép szerette õket. Az Úr pedig naponként növelte az üdvözültek számát ugyanott. (Apostolok Cselekedetei 2, 47)

  • Egy ugrással talpon volt, és tudott járni. Velük együtt bement a templomba, járkált, ugrándozott és dicsõítette az Istent. (Apostolok Cselekedetei 3, 8)

  • Az egész nép látta, hogy jár és dicsõíti az Istent. (Apostolok Cselekedetei 3, 9)

  • Erre újra megfenyegették, aztán a népre való tekintettel szabadon bocsátották õket, mert semmi jogcímet nem találtak megbüntetésükre. Mindenki dicsõítette az Istent a történtek miatt, (Apostolok Cselekedetei 4, 21)

  • Erre embereket fogadtak fel, hogy állítsák: "Hallottuk, amint káromló szavakkal illette Mózest és az Istent." (Apostolok Cselekedetei 6, 11)

  • Térj meg hát gonoszságodból, és kérd az Istent, hogy bocsássa meg szíved szándékát! (Apostolok Cselekedetei 8, 22)

  • Mert hallották, hogy megkapták a nyelvek adományát, és magasztalják az Istent. Péter megszólalt: (Apostolok Cselekedetei 10, 46)

  • Mit teszitek hát próbára az Istent, miért akarjátok a tanítványok nyakára rakni az igát, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni? (Apostolok Cselekedetei 15, 10)


“Há alegrias tão sublimes e dores tão profundas que não se consegue exprimir com palavras. O silêncio é o último recurso da alma, quando ela está inefavelmente feliz ou extremamente oprimida!” São Padre Pio de Pietrelcina