Löydetty 129 Tulokset: addig

  • De ne higgy nekik, mert több mint negyven férfi lesben áll, s ezek megátkozták magukat, hogy addig sem nem esznek, sem nem isznak, amíg meg nem ölik. Már megtették az elõkészületet és csak beleegyezésedre várnak." (Apostolok Cselekedetei 23, 21)

  • Nem tudjátok, testvérek - a törvény ismerõihez szólok -, hogy a törvénynek csak addig van hatalma az emberen, amíg él? (Rómaiaknak írt levél 7, 1)

  • Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet. (Korintusiaknak írt I. levél 13, 13)

  • Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 25)

  • Addig is szükségesnek tartom, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditusz testvéremet, munka- és küzdõtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen. (Filippieknek írt levél 2, 25)

  • Ezért szenvedem ezt is, de nem szégyellem, mert tudom, kinek hittem, és biztos vagyok benne: elég hatalmas ahhoz, hogy rábízott kincsemet megõrizze addig a napig. (Timóteusnak írt II. levél 1, 12)

  • A Szentlélek ezzel azt jelezte, hogy addig, amíg az elsõ sátor fennáll, a legszentebb szentélybe vezetõ út nem nyílik meg. (Zsidóknak írt levél 9, 8)

  • hiszen a végrendelet csak halál esetén jogerõs; addig, amíg a végrendelkezõ él, nem érvényes. (Zsidóknak írt levél 9, 17)

  • A templom megtelt Isten dicsõségének és erejének füstjével, és senki sem léphetett be a templomba addig, amíg a hét angyal hét csapása be nem teljesedett. (Jelenések könyve 15, 8)


“A divina bondade não só não rejeita as almas arrependidas, como também vai em busca das almas teimosas”. São Padre Pio de Pietrelcina