Löydetty 283 Tulokset: adta

  • õ adta azt a tanácsot a zsidóknak, hogy: "Jobb, ha egy ember hal meg a népért." (János evangéliuma 18, 14)

  • Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: "Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették." (János evangéliuma 20, 2)

  • Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: "Láttam az Urat, s ezt mondta nekem." (János evangéliuma 20, 18)

  • Aztán adta neki a körülmetélés szövetségét. Így született neki Izsák, és a nyolcadik nap körül is metélte. Ugyanígy Izsák is Jákobot, Jákob meg a tizenkét pátriárkát. (Apostolok Cselekedetei 7, 8)

  • Élt a városban egy Simon nevû férfi, aki varázsló volt, és azzal ámította Szamaria népét, hogy fontos személynek adta ki magát. (Apostolok Cselekedetei 8, 9)

  • A tanítást ugyan Izrael fiainak adta, amikor békét hirdetett Jézus Krisztus által. Õ mindenki Ura. (Apostolok Cselekedetei 10, 36)

  • Ha tehát az Isten ugyanazt az ajándékot adta nekik is, mint nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy akadályt gördítsek az Isten útjába?" (Apostolok Cselekedetei 11, 17)

  • Az Úr angyala lesújtott rá azon nyomban, mert nem adta meg az Istennek a dicsõséget. Férgek emésztették meg, úgy halt meg. (Apostolok Cselekedetei 12, 23)

  • Hét népet kiirtott Kánaán földjén, és földjüket nekik adta birtokul. (Apostolok Cselekedetei 13, 19)

  • Ekkor királyt kívántak, és az Isten negyven esztendõre Sault adta nekik, Kis fiát, ezt a Benjamin törzsébõl származó férfiút. (Apostolok Cselekedetei 13, 21)

  • Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végsõ határáig." (Apostolok Cselekedetei 13, 47)

  • csak azt adta tudtomra a Szentlélek városról városra, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám. (Apostolok Cselekedetei 20, 23)


“Quanto maiores forem os dons, maior deve ser sua humildade, lembrando de que tudo lhe foi dado como empréstimo.”(Pe Pio) São Padre Pio de Pietrelcina