Löydetty 121 Tulokset: elõre

  • Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy elõre megírták róla." (Márk evangéliuma 9, 13)

  • Vigyázzatok, mindent elõre megmondtam nektek. (Márk evangéliuma 13, 23)

  • Azt tette, ami telt tõle. Elõre megkente testemet a temetésre. (Márk evangéliuma 14, 8)

  • A farizeus odaállt elõre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörõ, mint ez a vámos is. (Lukács evangéliuma 18, 11)

  • Elõre megmondom, mielõtt megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. (János evangéliuma 13, 19)

  • Elõre megmondtam nektek, mielõtt megtörtént volna, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. (János evangéliuma 14, 29)

  • Azért mondtam el ezeket, hogy ha majd eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy elõre megmondtam nektek. Kezdetben nem beszéltem róla, hiszen veletek voltam. (János evangéliuma 16, 4)

  • hogy végrehajtsák azt, amit hatalmad és akaratod elõre elhatározott. (Apostolok Cselekedetei 4, 28)

  • igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentõl elõre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után. (Apostolok Cselekedetei 10, 41)

  • Elõállt közülük az egyik, név szerint Agabusz, és a Lélek sugallatára elõre megmondta, hogy nagy éhínség fog támadni az egész földön, s ez be is következett Klaudiusz idejében. (Apostolok Cselekedetei 11, 28)

  • Ezek elõre mentek, és Troászban vártak ránk. (Apostolok Cselekedetei 20, 5)

  • amelyet prófétái által a szent iratokban elõre megígért, (Rómaiaknak írt levél 1, 2)


“Há alegrias tão sublimes e dores tão profundas que não se consegue exprimir com palavras. O silêncio é o último recurso da alma, quando ela está inefavelmente feliz ou extremamente oprimida!” São Padre Pio de Pietrelcina