Löydetty 847 Tulokset: kos
Minden testvér köszönt titeket. Köszöntsétek egymást szent csókkal! (Korintusiaknak írt I. levél 16, 20)
Hiszen ti, okos emberek, engeditek, hogy a balgák megnyerjenek benneteket. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 19)
s egy ablakból kosárban bocsátottak le a falon, így menekültem ki a kezébõl. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 33)
Köszöntsétek egymást szent csókkal! A szentek mind köszöntenek titeket. (Korintusiaknak írt II. levél 13, 12)
Azok, akiknek tekintélyük volt - hogy azelõtt milyenek voltak, nekem mindegy, az Isten nem nézi a személyt -, a tekintély birtokosai semmire sem köteleztek. (Galatáknak írt levél 2, 6)
Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök. (Galatáknak írt levél 3, 29)
Azzal folytatom, hogy amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet mindennek ura. (Galatáknak írt levél 4, 1)
Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelmébõl örökös is. (Galatáknak írt levél 4, 7)
gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már elõbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket mûvelnek, nem öröklik Isten országát. (Galatáknak írt levél 5, 21)
Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék. (Efezusiaknak írt levél 2, 9)
Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és részesei az ígéretnek, az evangélium révén. (Efezusiaknak írt levél 3, 6)
Köszöntsetek minden szentet Jézus Krisztusban! Köszöntenek titeket az itteni testvérek. (Filippieknek írt levél 4, 21)