Löydetty 57 Tulokset: régi bíróság

  • Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerével. (Korintusiaknak írt I. levél 5, 8)

  • Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszûnt, valami új valósult meg. (Korintusiaknak írt II. levél 5, 17)

  • Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztõ kívánság romlásba dönt. (Efezusiaknak írt levél 4, 22)

  • Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, (Kolosszeieknek írt levél 3, 9)

  • Ezért õ új szövetség közvetítõje. Elõbb azonban a régi szövetség korában elkövetett bûnök megváltásáért el kellett szenvednie a halált, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökséget. (Zsidóknak írt levél 9, 15)

  • Ti mégis lenézitek a szegényt. Hát nem a gazdagok zsarnokoskodnak fölöttetek és hurcolnak benneteket a bíróság elé? (Szent Jakab levele 2, 6)

  • Az, akiben ezek nincsenek meg, vak és rövidlátó, mert megfeledkezett róla, hogy régi bûneitõl megtisztuljon. (Szent Péter II. levele 1, 9)

  • és a régi világnak sem kegyelmezett, hanem csak Noét, az igazság hírnökét mentette meg nyolcadmagával, amikor az istentelen világra rázúdította a vízözönt, (Szent Péter II. levele 2, 5)

  • Szeretteim, nem új parancsról írok nektek, hanem a régi parancsról, amelyet kezdettõl tartotok. A régi parancs az a tanítás, amelyet hallottatok. (Szent János I. levele 2, 7)


“No juízo final daremos contas a Deus até de uma palavra inútil que tenhamos dito.” São Padre Pio de Pietrelcina