1 Nem szolgálat az ember sorsa a földön? Nem napszámos módján tölti el napjait?
2 Olyan, mint a rabszolga, ki árnyékba vágyik, olyan, mint a napszámos, ki a bérét várja.
3 Csalódással teli hónapok jutottak részemül, keserves éjeket adtak osztályrészül.
4 Már mikor lefekszem, kérdezem: "Mikor virrad?" És mihelyt fölkelek: "Mikor lesz már este?" Tele vagyok kínnal egész alkonyatig.
5 Férgek lepik el testem, s a föld pora fedi. Összeaszalódik, s gennyezik a bõröm.
6 Napjaim futnak, mint takács vetélõje, eltûnnek, s nyomukban nem marad reménység.
7 Gondold meg: életem csupán egy lehelet, szemem soha többé nem lát boldogságot.
8 S a szem, amely most lát, soha többé nem lát, keresõ szemeddel nem találsz, nem leszek.
9 Mint felhõ, tovaszáll, eltûnik a távolban, nem tér az vissza, kit az alvilág elnyelt.
10 Házába nem mehet soha többé vissza, és otthona nem látja soha viszont.
11 Ezért én sem türtõztetem számat: beszélek lelkem gyötrelmében, s elpanaszoltam lelkemnek keservét.
12 Tenger vagyok tán? Avagy tengeri szörny? Merthogy õrzésemre õrszemeket rendelsz.
13 Ha arra gondolok: vigaszt ad fekvõhelyem, ágyam majd segít viselni kínomat,
14 máris megijesztesz álmomban szörnyûmód, rémképek kergetnek újabb gyötrelmekbe.
15 "Fojts meg inkább!" - ez a kívánságom, jobb a halál, mint a sok fájdalom.
16 Eltûnök én immár, nem élek örökké, hagyj hát magamra, éltem egy lehelet.
17 Vajon mi az ember, hogy oly nagyra tartod, arra méltatod, hogy törõdj vele.
18 Hisz meglátogatod minden áldott reggel, és próbára teszed minden pillanatban.
19 Mily rég nem veszed le tekinteted rólam! Arra sem hagysz idõt, hogy nyálam lenyeljem.
20 Vétkeztem? Mit tettem? Mondd, emberek õre! Támadó kedvednek miért vagyok céltábla? Miért vagyok terhedre?
21 Miért nem bocsátod meg a bûneimet, vétkem fölött miért nem hunysz szemet?
22 Mert hogyha egyszer lefekszem a porba, hiába keresel, többé nem leszek.
Versículos relacionados com Jób könyve, 7:
A Job 7 egy olyan fejezet, amelyben Job továbbra is megbánja helyzetét, kifejezve kétségbeesést a fizikai és érzelmi fájdalom miatt. Megkérdőjelezi létezésének okát, és arra kéri Istent, hogy hagyja békén. Az alábbiakban öt vers található a fejezetben szereplő témákkal kapcsolatban:
Zsoltár 6:6: "Annyira unatkozom, hogy annyira nyögjek; minden este könnyben úszom az ágyamat; hajnalban az ágyam." Ez a vers az érzelmi és fizikai fáradtságról beszél, amelyet a munka érez, könnyei minden este elárasztják az ágyát.
Zsoltár 13:2: "Meddig, Uram? Örökké elfelejtesz? Mint munka, a zsoltáros is úgy érzi, hogy Isten elfelejti, és azon töprengett, mennyi ideig kell még elviselnie a fájdalmat.
Zsoltár 22:1-2: "Istenem, én, Istenem, miért hagytál el engem? Miért távol van attól, hogy segítsen nekem és a betegeim szavait? Nincs béke." Ez a zsoltár a kétségbeesés és az elhagyás kiáltásával kezdődik, ami tükrözi a munka fájdalmát és magányát.
Zsoltár 38:6: "ívelt vagyok, nagyon ravasz vagyok, sajnálom egész nap." Ez a vers leírja Job fizikai állapotát, amelyet ívelt és levon a fájdalomból.
Zsoltár 88:14: "Miért utasítja el az Úr a lelkemet? Miért rejti el az arcodat tőlem?" A zsoltárosnak érzi magát, hogy elhagyja Isten, és megkérdőjelezi, miért rejti el Isten az arcát. Ezt az érzést Job megosztja, aki úgy érzi, hogy Isten elutasította és elhagyta őt.
Luvut: