Trouvé 358 Résultats pour: Salamon templom

  • Salamon király pedig és vele egész Izrael annyi juhot és marhát áldozott a láda elõtt, hogy sem megszámolni, sem fölbecsülni nem tudták. (Királyok I. könyve 8, 5)

  • S a papok az Úr szövetségének ládáját a helyére vitték, a templom hátulsó térségébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnyai alá. (Királyok I. könyve 8, 6)

  • Akkortájt mondta Salamon: az Úr kinyilvánította, hogy homályban kíván lakni. (Királyok I. könyve 8, 12)

  • Akkor Salamon Izrael egész közösségének a jelenlétében az Úr oltárához lépett, az ég felé tárta kezét, (Királyok I. könyve 8, 22)

  • minden imát, minden könyörgést, amit egynek is kiejt a szája, amint mindig akad valaki, akiben fölébred a lelkiismeret, úgyhogy kitárja kezét a templom felé; (Királyok I. könyve 8, 38)

  • hallanak majd dicsõ nevedrõl, erõs kezedrõl és kinyújtott karodról -, ha szintén eljön, és e felé a templom felé fordulva imádkozik; (Királyok I. könyve 8, 42)

  • tégy meg mindent, amiért az idegen hozzád könyörög, hogy a földnek minden népe fölismerje nevedet, és féljen úgy, mint Izrael, s tudja meg, hogy ez a templom, amelyet építettem, a nevednek van szentelve. (Királyok I. könyve 8, 43)

  • Ha néped ellenségei ellen hadba vonul, azon az úton, amelyen küldöd, s ha az Úrhoz imádkozik a felé a város felé fordulva, amelyet kiválasztottál, s a felé a templom felé, amelyet nevednek emeltem, (Királyok I. könyve 8, 44)

  • ha tehát szívük, lelkük mélyébõl hozzád térnek ellenségeik földjén, akik elhurcolták õket, és ha imádkoznak hozzád a felé a föld felé fordulva, amelyet atyáinknak adtál, s a város felé fordulva, amelyet kiválasztottál, és a templom felé fordulva, amelyet nevednek emeltem, (Királyok I. könyve 8, 48)

  • Amikor Salamon ezt az Úrhoz intézett imát és könyörgést végigimádkozta, fölkelt arról a helyrõl az Úr oltára elõtt, ahol kezét az ég felé tárva térdelt. (Királyok I. könyve 8, 54)

  • A közösség áldozataként Salamon huszonkétezer marhát és százhúszezer juhot áldozott fel az Úrnak. Ezzel szentelték föl az Úr templomát, a király és Izrael fiai mindannyian. (Királyok I. könyve 8, 63)

  • Így ünnepelt abban az idõben Salamon és vele egész Izrael - hatalmas ünnepi lakomát rendeztek a Hamat felé vivõ úttól egészen Egyiptom patakjáig az Úr, a mi Istenünk színe elõtt hét napon át. (Királyok I. könyve 8, 65)


“Não nos preocupemos quando Deus põe à prova a nossa fidelidade. Confiemo-nos à Sua vontade; é o que podemos fazer. Deus nos libertará, consolará e enorajará.” São Padre Pio de Pietrelcina