Trouvé 721 Résultats pour: amely

  • A nyelv is tûz, a gonoszság világa. A nyelv az a tagunk, amely egész testünket beszennyezi, lángba borítja változékony életünket, maga meg a pokoltól fogott tüzet. (Szent Jakab levele 3, 6)

  • ti nem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert mi a ti életetek? Pára vagytok csak, amely egy kis ideig látszik, aztán ismét eloszlik. (Szent Jakab levele 4, 14)

  • Az Isten hatalma megõrzött titeket a hitben az örök üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó idõben majd megnyilvánuljon. (Szent Péter I. levele 1, 5)

  • hogy a próbát kiállva hitetek, amely értékesebb a tûz próbálta veszendõ aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsõségre és a tiszteletre. (Szent Péter I. levele 1, 7)

  • Értékes és nagy ígéreteket kaptunk, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a romlottságtól, amely a világban uralkodik a bûnös kívánság következtében. (Szent Péter II. levele 1, 4)

  • Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. (Szent János I. levele 1, 2)

  • Az Istentõl származó lelket errõl ismeritek fel: minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentõl van. (Szent János I. levele 4, 2)

  • S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istentõl való, hanem az antikrisztusé, akirõl hallottátok, hogy eljön, és most már a világban is van. (Szent János I. levele 4, 3)

  • Minden igazságtalanság bûn, de van olyan bûn is, amely nem egyenlõ a halállal. (Szent János I. levele 5, 17)

  • de nemcsak én, hanem mindenki, aki megismerte az Igazságot, amely bennünk van, és velünk lesz örökre. (Szent János II. levele 1, 2)

  • Szeretteim, minden igyekezettel azon vagyok, hogy közös üdvösségünkrõl írjak nektek. Szükségesnek véltem, hogy írásban kérjelek titeket, küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra szóló öröksége a szenteknek. (Szent Júdás levele 1, 3)

  • Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A gyõztesnek az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van." (Jelenések könyve 2, 7)


“Onde não há obediência, não há virtude. Onde não há virtude, não há bem, não há amor; e onde não há amor, não há Deus; e sem Deus não se chega ao Paraíso. Tudo isso é como uma escada: se faltar um degrau, caímos”. São Padre Pio de Pietrelcina