Trouvé 584 Résultats pour: azért
De nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: õ kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak. (János evangéliuma 12, 6)
Azért is vonult ki eléje a tömérdek nép, mert hallották, hogy ezt a csodát mûvelte. (János evangéliuma 12, 18)
Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg. (János evangéliuma 12, 33)
Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. (János evangéliuma 12, 47)
Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: "Nem vagytok mindnyájan tiszták." (János evangéliuma 13, 11)
Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. (János evangéliuma 14, 2)
Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök. (János evangéliuma 15, 11)
Azért mondtam el ezeket, nehogy megbotránkozzatok. (János evangéliuma 16, 1)
Azért mondtam el ezeket, hogy ha majd eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy elõre megmondtam nektek. Kezdetben nem beszéltem róla, hiszen veletek voltam. (János evangéliuma 16, 4)
Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémbõl kapja, amit majd hirdet nektek. (János evangéliuma 16, 15)
Jézus észrevette, hogy meg akarják tõle kérdezni, azért így szólt hozzájuk: "Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: Rövid idõ s már nem láttok, ismét rövid idõ és viszontláttok? (János evangéliuma 16, 19)
Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyõztem a világot." (János evangéliuma 16, 33)