Trouvé 483 Résultats pour: szent edények

  • Ilyen fõpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen, a bûnösöktõl elkülönített, aki fölségesebb az egeknél. (Zsidóknak írt levél 7, 26)

  • A hitben kapott Noé felvilágosítást a még nem látható eseményekrõl, és szent félelemmel eltelve bárkát épített családja megmentésére. Hitében ítélkezett a világ fölött, és a hitbõl fakadó megigazulásból lett örökös. (Zsidóknak írt levél 11, 7)

  • hanem mint ahogy szent, aki meghívott benneteket, legyetek ti is szentek bármilyen körülmények között; (Szent Péter I. levele 1, 15)

  • mert meg van írva: "Szentek legyetek, amint én is szent vagyok." (Szent Péter I. levele 1, 16)

  • és magatok is, mint élõ kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetszõ lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által. (Szent Péter I. levele 2, 5)

  • Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsõségét hirdessétek, aki a sötétségbõl meghívott benneteket csodálatos világosságára. (Szent Péter I. levele 2, 9)

  • Hajdan így ékesítették magukat a szent asszonyok is: reméltek az Istenben és engedelmeskedtek a férjüknek. (Szent Péter I. levele 3, 5)

  • Ezt az égbõl jövõ szózatot mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen. (Szent Péter II. levele 1, 18)

  • Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektõl sugalmazva beszéltek - Isten megbízottaiként - a szent emberek. (Szent Péter II. levele 1, 21)

  • Mert jobb lett volna nekik, ha nem ismerték volna a nekik adott szent parancsokat, mint hogy aztán hûtlenek lettek hozzájuk. (Szent Péter II. levele 2, 21)

  • hogy jussanak eszetekbe, amiket a szent próféták elõre megmondtak, továbbá Urunk és Megváltónk parancsa, amelyet apostolaitok közöltek veletek. (Szent Péter II. levele 3, 2)

  • Titeket azonban fölkent a Szent, és ezt mindannyian tudjátok. (Szent János I. levele 2, 20)


“O sábio elogia a mulher forte dizendo: os seu dedos manejaram o fuso. A roca é o alvo dos seus desejos. Fie, portanto, cada dia um pouco. Puxe fio a fio até a execução e, infalivelmente, você chegará ao fim. Mas não tenha pressa, pois senão você poderá misturar o fio com os nós e embaraçar tudo.” São Padre Pio de Pietrelcina