1 Minden ember, aki anyától született, szegény a napokban, de jóllakik gonddal.
2 Mint virág kinyílik, azután elhervad, eltûnik, mint árnyék, nincsen maradása.
3 Nyitva tartod te is szemedet fölötte, s bírói székedhez viszed ítéletre.
4 Tisztátalantól vajh születhet-e tiszta? Nem, egyetlen egy sem!
5 Hogyha már elõre kimérted napjait, hónapjai számát meghatároztad, s kijelölted célját, amit túl nem léphet,
6 akkor ne nézz rá, hagyd inkább magára, amíg le nem tölti idejét a szolga.
7 A fában mindig marad még reménység: hogyha lenyesik is, új ágakat hajthat, zsenge hajtásai el nem maradhatnak.
8 És ha a gyökere elvénül a földben, és maga a törzs is elhal a talajban,
9 a víznek már a szaga is sarjadzásra készteti, ágakat hajt, mintha úgy ültették volna.
10 De a férfi meghal és földre dõl. Elpusztul az ember. S mi lesz a sorsa?
11 A tengereknek, lám, kifogy a vizük, a folyók elapadnak, kiszárad a medrük.
12 Így az ember is, ha kidõl, többé föl nem kel. Elõbb pusztul el az ég is, semmint õ fölkel, elõbb, mint mikor álmából fölkeltik.
13 Ó, bár elrejtenél az alvilág ölében, elbújtatnál, míg haragod elül, adnál nekem idõt, aztán gondolnál rám!
14 Ha meghalna az ember, de föléledne újra, szolgálati idõm szívesen tölteném, míg nem jön valaki, aki fölváltana.
15 Akkor szólíthatnál, és én válaszolnék, akkor te is vágynál kezed mûve után.
16 Megszámlálnád akkor minden lépésemet, s nem arra figyelnél, mikor lépek félre.
17 Bûnöm egy zacskóban lepecsételnéd, gonosztettem nyomát bemeszelnéd.
18 De jaj nekem! Mint ahogy a hegy összeomlik, ahogy elmozdul helyérõl a kõtömb,
19 vagy a vízcsepp kivájja a sziklát, a felhõszakadás meg elmossa a földet, nem hagysz semmi reményt az embernek.
20 Végleg földre vered, ott leli halálát, arcát elmásítod, aztán elbocsátod.
21 Nem tudja, ha fiait tisztesség éri, gyalázatukról sem szerez tudomást.
22 Saját fájdalmait érzi csak a teste, lelke csak a maga életét gyászolja.
Versículos relacionados com Jób könyve, 14:
Job 14. fejezetében a karakter kifejezi fájdalmát az emberi élet rövidségével és a halál elkerülhetetlenségével szemben. Kíváncsi, vajon lesz -e remény a halál után, és tükrözi -e az emberi létezés átmenetet. Az alábbiakban kiválasztott versek az emberi élet törékenységéhez és a reményhez kapcsolódó témákkal foglalkoznak.
Zsoltár 39:4-5: "Tudj, Uram, a végem, és a napjaim mérése, mi az, hogy milyen érzékeny vagyok. Íme előtted, valójában minden ember, függetlenül attól, hogy szilárd, teljesen hiúság. " Ez a zsoltár ugyanazt a fájdalmat fejezi ki Job szívében az emberi élet törékenységéről és az idő rövidségéről.
Zsoltár 90:12: "Tanítsuk meg nekünk, hogy mondja el napjainkat, hogy bölcs szívet érjünk el." Ez a zsoltár foglalkozik az emberi élet átmenetelességével és minden pillanatra való értékelés fontosságával, mintha ez lenne az utolsó.
1 Korinthus 15:51-52: "Íme, rejtélyt mondok itt: Valójában nem mindannyian alszunk, de mindannyian nyitott és közeli szemké alakulunk, mielőtt az utolsó trombita; És holtak incorru és megsérthetetlenek lesznek, és átalakulunk. " Ebben a versben Pál reményről beszél az emberi test feltámadásában és átalakulásában dicső testré.
2 Korinthus 4:16-18: "Ezért nem bomlanak le; de annak ellenére, hogy külső emberünk sérült, a belső tér azonban napról napra megújítja magát. Mert a fény- és pillanatnyi nyomorúságunk örök súlyt eredményez számunkra. Nagyon kiváló dicsőség; nem figyelünk ránk a látott dolgokban, hanem azokban, amelyeket nem látnak; azoknak, akik látják magukat, időbeli, és azok, akik nem látják, örök. " Ebben a versben Pál beszél a remény fenntartásának fontosságáról az örök életben, még a földi élet gyötrelmeinek és nehézségeinek közepette is.
Jelenések 21:4: "És Isten minden könnyétől megtisztul a szemétől; és nem lesz több halál, sír, sír, nincs fájdalom; az első dolgok elmúlnak." Ez a vers a reményről szól az örök életben egy új mennyben és az Új Földben, ahol nem lesz több fájdalom, halál vagy szomorúság.
Chapitres: