pronađen 29 Rezultati za: Angyalok

  • s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. (Lukács evangéliuma 24, 23)

  • ti, akik az angyalok közremûködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg." (Apostolok Cselekedetei 7, 53)

  • Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendõk, sem hatalmasságok, (Rómaiaknak írt levél 8, 38)

  • Nem tudjátok, hogy az angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább a mindennapi ügyekben? (Korintusiaknak írt I. levél 6, 3)

  • Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengõ érc vagyok vagy pengõ cimbalom. (Korintusiaknak írt I. levél 13, 1)

  • Mire való tehát a törvény? A törvényszegések miatt kaptuk, míg el nem jön a leszármazott, akinek az ígéret szólt. Angyalok által lett érvényes, közvetítõ révén. (Galatáknak írt levél 3, 19)

  • Senki ne mondjon benneteket méltatlannak a jutalomra, fõleg az nem, aki alázatoskodásban s az angyalok tiszteletében tetszeleg magának, aki látomásokkal dicsekszik, érzékies gondolkodásában ostobán felfuvalkodik, (Kolosszeieknek írt levél 2, 18)

  • s annyival kiválóbb, mint az angyalok, amennyivel különb nevet örökölt náluk. (Zsidóknak írt levél 1, 4)

  • Az eljövendõ világot, amelyrõl beszélünk, nem az angyalok uralma alá rendelte. (Zsidóknak írt levél 2, 5)

  • Az angyalok alá csak kevéssel aláztad, dicsõséggel, tisztességgel koszorúztad. (Zsidóknak írt levél 2, 7)

  • Nem, ti Sion hegyéhez járultatok, az élõ Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, (Zsidóknak írt levél 12, 22)

  • Kinyilatkoztatást kaptak, hogy ne maguknak, hanem nektek legyenek szolgálatotokra azzal, amit az evangélium hirdetõi most közöltek veletek az égbõl küldött Szentlélek erejébõl. Ezekbe (az igazságokba) maguk az angyalok is csak vágynak bepillantani. (Szent Péter I. levele 1, 12)


“Menosprezai vossas tentações e não vos demoreis nelas. Imaginai estar na presença de Jesus. O crucificado se lança em vossos braços e mora no vosso coração. Beijai-Lhe a chaga do lado, dizendo: ‘Aqui está minha esperança; a fonte viva da minha felicidade. Seguro-vos, ó Jesus, e não me aparto de vós, até que me tenhais posto a salvo’”. São Padre Pio de Pietrelcina