pronađen 563 Rezultati za: Istenben való bizalom

  • Szorongó szívvel, nagy aggodalmak és sûrû könnyek között írtam, nem azért, hogy szomorúságot okozzak nektek, hanem hogy lássátok, irántatok való szeretetem mennyire szívbõl jön. (Korintusiaknak írt II. levél 2, 4)

  • Nem mintha magunktól képesek volnánk valamit is kigondolni, mintegy a saját erõnkbõl, hiszen az alkalmasságunk Istentõl való. (Korintusiaknak írt II. levél 3, 5)

  • Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e testben vándorként élünk, távol járunk az Úrtól. (Korintusiaknak írt II. levél 5, 6)

  • Ám bizalom tölt el bennünket, így jobban szeretnénk megválni a testtõl és hazaérkezni az Úrhoz. (Korintusiaknak írt II. levél 5, 8)

  • Ha tehát írtam is nektek, nem a sértõ és nem a sértett miatt tettem, hanem, hogy nyilvánvalóvá váljon értünk való buzgalmatok az Isten elõtt. (Korintusiaknak írt II. levél 7, 12)

  • Velük küldtük még azt a testvérünket is, akinek buzgóságát sokféle dologban gyakran kipróbáltuk, s aki most irántatok való bizalma folytán még buzgóbb. (Korintusiaknak írt II. levél 8, 22)

  • Tanúsítsatok szeretetet irántuk, és bizonyítsátok be az egyházak színe elõtt, hogy a veletek való dicsekvésem nem alaptalan. (Korintusiaknak írt II. levél 8, 24)

  • A szenteknek való gyûjtésrõl fölösleges többet írnom. (Korintusiaknak írt II. levél 9, 1)

  • Ha tehát kitartotok a jótékonykodásban, Istent magasztalják érte, mivel készségesen vallomást tettetek Krisztus evangéliumáról, és bõkezûségetekkel kifejezésre juttattátok a velük és a többiekkel való közösséget. (Korintusiaknak írt II. levél 9, 13)

  • Félek azonban, hogy a kígyó, amint álnokul rászedte Évát, a ti elméteket is megzavarja, és akkor vége Krisztushoz való õszinte ragaszkodásotoknak. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 3)

  • Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erõs. (Korintusiaknak írt II. levél 12, 10)

  • Biztosítalak benneteket, testvérek, hogy az általam hirdetett evangélium nem embertõl való. (Galatáknak írt levél 1, 11)


“De todos os que vierem pedir meu auxílio, nunca perderei nenhum!” São Padre Pio de Pietrelcina