pronađen 951 Rezultati za: fej

  • Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: "Beteljesedett!" Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét. (János evangéliuma 19, 30)

  • meg a kendõt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. (János evangéliuma 20, 7)

  • Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtõl, a másik lábtól. (János evangéliuma 20, 12)

  • Isten jobbjára emelte, fejedelemmé és Megváltóvá, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bûneit. (Apostolok Cselekedetei 5, 31)

  • Péter még be sem fejezte a beszédet, s a Szentlélek már leszállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást. (Apostolok Cselekedetei 10, 44)

  • Amikor befejezték a beszámolót, Jakab vette át a szót: "Testvéreim, hallgassatok meg! (Apostolok Cselekedetei 15, 13)

  • Azt fejtegette és tanította, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és föl kellett támadnia a halálból: "Ez a Messiás az a Jézus, akit én hirdetek nektek." (Apostolok Cselekedetei 17, 3)

  • Ellenvetéseikre és káromlásaikra ruháját rázva azt kiáltotta: "Véretek szálljon a fejetekre! Én ártatlan vagyok. Mostantól a pogányokhoz fordulok." (Apostolok Cselekedetei 18, 6)

  • Így például betegekre tették az általa használt törülközõket és fejkendõket, és a betegség elhagyta õket, a gonosz lelkek meg kiszálltak belõlük. (Apostolok Cselekedetei 19, 12)

  • Szavai befejeztével letérdelt, és imádkozott velük. (Apostolok Cselekedetei 20, 36)

  • "Nem tudtam, testvérek - válaszolta Pál -, hogy õ a fõpap, hiszen az Írásban ez van: Ne átkozd néped fejedelmét!" (Apostolok Cselekedetei 23, 5)

  • Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendõk, sem hatalmasságok, (Rómaiaknak írt levél 8, 38)


“Pense em Jesus flagelado por amor a você, e ofereça com generosidade um sacrifício a Ele”. São Padre Pio de Pietrelcina